Csillogás és glamúr: ilyen Barney Stinson az Out magazin címlapján

2014. március 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Most, hogy az Így jártam anyátokkal című nagysikerű amerikai sorozat vészesen a végéhez közeledik, hirtelen a vígjáték szereplői ismét a reflektorfényben találták magukat. Magyarországon még örvendezhetünk egy kicsit, ugyanis a befejező 9. évadot egyelőre itt még nem adják a televízióban.

Ehhez mérten a sorozat egyik legnagyobb közkedveltségnek örvendő karaktere, Neil Patrick Harris, azaz az évezred csajozó gépének, Barney Stinsonnak a megtestesítője kollégáival egyetemben sok címlapot meghódított az utóbbi időben. Ezek közül az Out magazint emelnénk ki leginkább, ugyanis a melegeket megcélozó lap borítója, illetve a hozzá készült exkluzív fotósorozatot egyszerűen nem hagyhatjuk szó nélkül.

A 40 éves Neil Patrick Harris ugyan befejezi karrierjét a nőfaló Barney Stinsonként, de élete egyik legnagyobb szerepére készül a hamarosan debütáló Hedwig és a Mérges Csonk című darab transzszexuális rockzenészeként. Ami a nyíltan felvállalt homoszexualitását illeti, Neil Patrick Harris azt állítja, hogy a mai napig lányok milliói akarnak hozzámenni feleségül annak ellenére, hogy tudják, meleg és boldog kétgyerekes családapa, de ő "ezt imádja". Hát mi is őt.

Görgess lefelé, ahol láthatod az igencsak glamúros fotókat a színészről, melyeket Michael Muller készített az Out magazin áprilisi számához:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom