Dobj el mindent: Victoria és David Beckham az utcán romantikázik!

2018. július 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Victoria és David Beckham az egyik legikonikusabb sztárpárnak számít, hiszen szinte már nem is emlékszünk arra az időszakra, amikor ők ketten ne alkottak volna egy párt!

Ez nem is véletlen, hiszen idén ünneplik 19. házassági évfordulójukat. A boldog házasságból három fiuk és egy kislányuk is született.

Húha, Bella Hadid eléggé felpolcolta a mellét David Beckhamnek

Húha, Bella Hadid eléggé felpolcolta a mellét David Beckhamnek

Sokszor Victoriát ridegnek és kimértnek titulálják, azonban számtalanszor bizonyította már, hogy ez csak a látszat. Annak ellenére pedig, hogy Davidet sokszor megvádolták azzal, hogy megcsalta feleségét, ebből valószínűleg semmi sem igaz, hiszen hosszú évek óta kitartanak egymás mellett.

Az igaz, hogy nyilvánosan nem túl gyakran (sőt szinte soha) nem romantikáznak, azonban most kivételt tettek és különleges pillanatoknak lehetünk szemtanúi. Victoria és David a parkban sétálgattak, ölelkeztek és le sem tagadhatnák, mennyire imádják egymást!

Jó rájuk nézni!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom