Eljegyezték a szupermodellt!

2011. január 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Anja Rubik és Sasha Knezevic kapcsolatáról már tudhatnak a GLAMOUR olvasói, hiszen novemberi címlaplányunkról már a magazinban elárultuk, egy ideje a korábbi modellel él együtt, akivel ráadásul nemcsak a szerelem, a munka is összeköti, hiszen nemrég átvették a 25 magazin irányítását.

A korábban egy GAP kampány fotózásán ismerkedtek meg, idén karácsonykor pedig a közös bécsi ünneplés alkalmával Sasha elérkezettnek látta az időt, hogy megkérje Anja kezét, a lengyel szépség természetesen nem mondott nemet, így hamarosan újabb modellesküvőre kerül sor! Tavaly többek között Lara Stone, és Doutzen Kroes fejét kötötték be, ebben az évben Rubik kisasszony nyithatja a sort.

A pár mintha csak ezzel szeretett volna keretet adni kapcsolatuk eddigi alakulásának, újabb divatkampányban szerepel együtt, ezúttal a DKNY perfümjének reklámfotóján csókoloznak. S ha ez nem lenne elég Anja idén is bezsebelte a Fendi hirdetést is, de ez már csak hab a tortán.

Sok boldogságot kívánunk a párnak!

Anja és Sasha

anja-sasha-ok-d00008BD56ad21ab46500.jpg
fendi-ok-d00008BD69b9fa35e7ecf.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom