Előkelő és gyönyörű Európa új királynéja

Mathilde az idén januárban, a 40. születésnapjának tiszteletére kibocsátott bélyegen
Mathilde az idén januárban, a 40. születésnapjának tiszteletére kibocsátott bélyegen

Ez is érdekelhet

Minden nap ugyanazt a bögrét használod a munkahelyen? Komoly fertőzési góc lehet, ha így mosod

Minden nap ugyanazt a bögrét használod a munkahelyen? Komoly fertőzési góc lehet, ha így mosod

2013. július 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az európai uralkodóházak éve az idei. A fél világ, de legalábbis egész Anglia Catherine hercegné és Vilmos első gyermekének születését várja éppen, és közben új európai királynéval is megismerkedhetünk.

Alig egy hónapja új királynéja van Hollandiának is, és Máxima már az első pillanattól az alattvalók és a sajtó kedvence lett. A holland Vogue magazin például azonnal a címlapra is tette újdonsült királynéjukat. Most a szomszédos Belgium is új királyi párnak örülhet, hiszen a 79 éves II. Albert július 21-én a belga nemzet napján fiának adja át a trónt. Az 53 éves Fülöp uralkodói képességéről egyelőre megoszlanak a vélemények, egy azonban biztos, felesége, Mathilde népszerűsége kikezdhetetlen.

A lengyel és belga felmenőkkel is rendelkező, a férjénél 13 évvel fiatalabb Mathilde d´Udekem d´Acoz biztosan az egyik legkedveltebb királyné lesz a kontinensen. A négygyerekes, 40 éves szőke előkelőség megtestesíti mindazt, amit egy királynőtől általában várni szoktak. Mathilde megjelenése arisztokratikus, de cseppet sem hivalkodó, és valóságos szépség. A külső tulajdonságai mellett a belgák nagyon tisztelik a jótékonysági tevékenysége miatt. Az eredetileg logopédus végzettségű, de komoly pszichológiai tanulmányokat is folytató újdonsült királynénak tulajdonítják, hogy férje, Fülöp előnyére változott az utóbbi időben. A szakadástól fenyegetett Belgiumnak jó királyra van szüksége, és olyanra, aki el tudja simítani a konfliktusokat. Furcsa módon erre Mathilde lehet a garancia.

Egy biztos, a mai napon Mathilde d´Udekem d´Acoz személyében Európa egyik legszebb, és legszimpatikusabb királynéja lép a férje mellett trónra.

Mathilde 1999-ben az esküvőjén. Ruháját az európai uralkodóházak egyik kedvence, Edouard Vermeulen tervezte.
Fotó: RexFetures/PuzzlePix
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom