18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Érik a botrány Gwyneth Paltrow vaginás sorozata körül

2020. január 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Netflix idei egyik első nagy durranásaként jelentette be nemrég, hogy január 24-én bemutatnak egy hatrészes minisorozatot Gwyneth Paltrow botrányoktól korántsem mentes cégéről, a GOOP-ról. A the goop lab with Gwyneth Paltrow című sorozatot már a híre hallatán rengetegen botrányszagúnak titulálták, ez pedig most a hivatalos poszter és az első előzetes megjelenésével beigazolódni is látszik.

Gwyneth Paltrow
Fotó: Getty Images

Eddig is köztudott volt, hogy a színésznő és cége kiáll a vaginagőzölés módszere mellett, sőt saját márkája, a GOOP kimondottan népszerűsíti az eljárást. Az sem okozhatott meglepetést, hogy a vagina témája elő fog kerülni a Netflix új dobásában, hiszen a GOOP által forgalmazott vaginába felhelyezhető jáde-tojások egyszer már nagy hírverést kaptak, különösen azért, mert perrel léptek fel a színésznővel szemben annak nem bizonyítható jótékony hatásai miatt.

Hollywood nagy női színészdinasztiái

Hollywood nagy női színészdinasztiái

Arra azonban talán még mindezek ellenére sem számított senki, hogy a minisorozat plakátjának háttere kifejezetten egy rózsaszín vaginát fog szimbolizálni, aminek közepén maga a színésznő virít egy, a háttérhez legalább tökéletesen passzoló rózsaszín ruhában. Ha ez még nem lenne elég, a plakát felirata is provokatívra sikeredett: "Érj el új mélységeket".

Ezek után korántsem meglepő, hogy a közösségi médiát máris elárasztották a kreatívabbnál kreatívabb mémek, amelyek mellett leginkább olyan vélemények szerepelnek, hogy ugyan elismerik Gwyneth lelkesedését és márkája iránti elkötelezettségét, de szinte kivétel nélkül kétségbe vonják a nevével összefüggésbe hozható tartozó termékek és tippek hitelességét. Mindezt pedig a megjelent első előzetes is tetézte, amely olyan témákat érint, mint a spirituális megtisztulások, vagy hogy a GOOP egyik női munkatársa még nem látta a saját vagináját. Nos, hogy mennyi sokkoló pillanatot tartogathat a hatrészes minisorozat, azt egyelőre jobb, ha el sem képzeled!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Jó áron beszerezhető otthondekorok a GLAMOUR-napok alatt, amelyekkel azonnal karácsonyi hangulatot teremthetsz

Jó áron beszerezhető otthondekorok a GLAMOUR-napok alatt, amelyekkel azonnal karácsonyi hangulatot teremthetsz

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)