Ez az igazi rom-kom! Így zúgott bele Ryan Reynolds Blake Lively-be!

2017. július 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ryan Reynolds nemrégiben adott interjújában végre elárulta az Entertainment Weekly Radionak, hogyan bontakozott ki a szerelme Blake Lively-vel, és meg kell hagynunk, annyira filmbeillő a szerelmesek története, hogy az már szinte klisés.

Ezt is nézd meg! Ryan Reynolds és Blake Lively az abszolút #coupleGOALS a Golden Globe gálán

Ryan és Blake - ahogy a romantikus vígjátékokban már megszokhattuk - eleinte csak barátok voltak. A két színész a Zöld lámpás forgatásán találkozott, majd utána hosszú ideig csak barátként tekintettek egymásra. A viszony akkor érte el furdulópontját, amikor duplarandira mentek két ismerősükkel (persze nem egymással), és ott mindkettőjük számára nyilvánvalóvá vált, hogy egymás mellett lenne a helyük.

"Ez volt a világ legcikibb randija a másik két félnek, mert köztünk hirtelen felébredtek az érzelmek" - árulta el Reynolds

A pár végül 2012-ben összeházasodott, és tavaly megszületett második gyermekük is. Mi már csak abban bízunk, hogy a duplarandi két hoppon maradt tagja is esetleg egymásba szeretett. Az lenne az igazi happy end!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom