Ezért adott Selena Gomez még egy esélyt Justin Biebernek

2017.november.10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az nagyjából a szakításuk óta teljesen egyértelmű volt, hogy a két fiatal híresség valójában sosem lépett túl a kapcsolatukon.

Selena Gomez és Justin Bieber amikor még minden felhőtlen volt
Fotó: Getty Images

Ennek a nyilvánosság számára is voltak egyértelmű jelei, például Justin Bieber emlékezetes Instagram-posztja, amit már jóval a különválásuk után posztolt, és a csókolózós képre még Selena Gomez is rejtélyesen reagált. Hallottuk, hogy a kanadai énekes egyszer váratlanul felbukkant egykori barátnőjének a hoteljában is. Bieber környezetéből többen is elismerték, hogy az énekes látványos csajozásai egyáltalán nem olyan komolyak, az ölelkezős képek inkább Selena Gomeznek szólnak, és a nem a fellángoló nagy szerelmek dokumentumai.

Most, hogy meglehetősen váratlanul a páros újra egy csomó időt tölt egymással, és állítólag már csupán Gomezen múlik, hogy mikor ismeri el hivatalosan, hogy járnak, mindenki igyekszik a nagy pálfordulás okait kideríteni. A People magazin most megszólaltatta a sztárpár néhány közeli ismerősét, akik rávilágítanak arra, hogy a ´se veled-se nélküled kapcsolat´ most miért is billent a ´se nélküled´ irányába.

Olvastad már? Így háborúzott Selena Gomez és Justin Bieber az Instagramon

Annak ellenére, hogy Justin Bieber körül állandóan zűrök vannak, és kapcsolatuk megromlásának oka a kanadai popsztár életmódja volt, a bennfentesek szerint Selena Gomez lélekben sosem távolodott el az énekestől. A látszat ellenére az énekesnő a szakítás után is reménykedett benne, hogy egyszer mégiscsak jó lesz az időzítés kettőjük számára, hiszen Bieber volt az első igazi szerelme.

Láttad már? Zseniálisan figurázták ki Justin Bieber gatyareklámját

Egy másik informátor szintén megerősíti ezt, aki úgy nyilatkozott a magazinnak, hogy Selena mindig is várta az alkalmat, hogy megbocsáthasson Justinnak. Nagyon imponált neki, hogy Bieber nem adta fel, és az elmúlt hónapokban nem tolakodóan, de folyamatosan éreztette a lánnyal, hogy továbbra is érdeklődik utána, elismeri, hogy hibázott és kész a változásra.

Még mindig nem világos, hogy mi történt The Weeknd és Selena Gomez között, hogy a kapcsolatuk némileg váratlanul megszakadt, de úgy tűnik, hogy az énekesnő most hajlandó volt tiszta lappal újrakezdeni Bieberrel. A bennfentesek véleménye szerint a kanadai popsztár tudja, hogy ez nem több egy esélynél, de sokkal érettebben áll hozzá most a kapcsolatukhoz, és a legjobbat akarja nyújtani Selenának. A szavak persze csak szavak, de a környezetük szerint egymás mellett mindkettőjük sokkal kiegyensúlyozottabb, úgyhogy már ezért is reméljük, hogy Justin nem szúrja el megint.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tedd és Mami melléklettel, és rengeteg izgalmas témával érkezik a GLAMOUR magazin legújabb száma

Tedd és Mami melléklettel, és rengeteg izgalmas témával érkezik a GLAMOUR magazin legújabb száma

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)