Ezért nem ment el saját szalagavatójára Kylie Jenner

2017. augusztus 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kylie Jenner 20 éves lesz ebben a hónapban és végre részt vehet élete első szalagavatóján!

A reality sztár azonban nem sajátján vesz rész, csupán egy barátját kíséri a nagy napon. A műsor előzeteséből láthattuk, ahogy a lány rengeteg ruhát felpróbál és válogat, melyik lenne a legmegfelelőbb az alkalomra.

Asszisztense feltette neki a kérdést, miért nem vett részt saját szalagavató ünnepségén. Kylie szomorúan mesélte el, hogy sajnos magántanuló volt, így soha nem kapott lehetőséget.

Ezt olvastad már? Mi az ott? Kylie Jenner lábujjára nincsenek szavak!

Azt is elárulta, hogy ebben az időszakban az egyik osztálytársát sem követte a közösségi oldalakon, mivel nem akarta látni a rengeteg fotót, amit ott készítettek. Úgy gondolja barátai valószínűleg azt hitték, utálja őket, viszont ez egyáltalán nem igaz, csupán nagyon nehezen viselte ezt az időszakot, mivel hihetetlenül sokat jelentett volna számára, ha ő is velük ünnepelhetett volna.

Szegény Kylie, szomorú, hogy ennek ki kellett maradnia az életéből, pedig ez kétség kívül minden tini számára nagyon fontos pillanat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom