Tolódik Fucsovics Márton és Molnár Nini nászútja, és jó okkal
Molnár Nini táskatervező és Fucsovics Márton teniszbajnok titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával házasodtak össze. Egy bensőséges, tündérmesébe illő ceremónián fogadtak egymásnak örök hűséget. Az esküvőjüket azonban nem a nászút követi - A GLAMOUR magazinnak elárulták, hogy valószínűleg csak az év végén kerítenek majd sort a mézes hetekre.
Ezeket láttad már?
Molnár Nini és Fucsovics Márton kapcsolata két éve indult, és azóta is napról napra egyre mélyül a köztük lévő kötelék. Már az első pillanattól fogva tudták, hogy nem véletlenül találkoztak. „Sokszor hallani azt a klisét, hogy amikor megérkezik az igazi, azt az ember rögtön tudja. Korábban nem hittem benne, de most már tudom, hogy ez tényleg így van, én az első perctől éreztem” - fogalmazott Nini, aki már a kezdetektől fogva elkísérte teniszbajnok szerelmét a versenyeire.
Meghitt környezetben mondák ki a boldogító igent
„Az egyik legfontosabb és elsőként megbeszélt szempont a létszám volt, hány embert hívunk meg, illetve milyen volumenű legyen az esemény. Egyetértettünk abban, hogy egy intimebb körben szeretnénk megélni az esküvőt, kizárólag a családunkkal és a legközelebbi barátainkkal” - árulta el Nini.
Bár az esküvőszervezés sok pár számára stresszes folyamat, a menyasszony szerint köztük egyáltalán nem okozott feszültséget. „Nem volt különbözés köztünk, mindig minden részletet megmutattam Marcinak, és aszerint mentünk tovább a szervezéssel, hogy mi tetszik mindkettőnknek, és mi kevésbé. Van egy közös mondásunk: soha nem csinálunk olyat, amit a másik nem szeretne. Nem az az öröm, ha az egyikünk akarata érvényesül, hanem ha közösen szeretünk valamit, ez adja a valódi boldogságot.”
Molnár Nini számára a munkájából adódóan nagyon fontos az esztétika és a szépérzék, ez pedig az esküvőjükön is visszaköszönt. „Nem egy túldíszített vagy túlgondolt eseményt szerettünk volna, inkább a szépség és az intimitás harmonikus kombinációja volt hangsúlyos” - mondta el.
Molnár Nini messzire vitte a magyarok hírét: a világ egyik legmenőbb teniszcsillagának tervezett táskát
A nászútra nem közvetlenül az esküvő után kerítenek sort
Az esküvőjüket nem a nászút, hanem egy más jellegű utazás követi. „Az esküvő után nem sokkal utazunk tovább Amerikába, mert kezdődik a US Open, és természetesen Nini is velem tart. Utána további versenyek következnek, Japánba, Kínába megyünk, nem áll meg az élet. Emiatt most nem tervezünk nászutat, valószínűleg valamikor az év végén fogjuk pótolni” - árulta el Fucsovics Márton.
Nini szerint valójában nem is igazán tudták elengedni a munkát, és csak néhány napot szenteltek az esküvő élményének. „Ahogy eddig is, ahová csak lehet, elkísérem Marcit, sok utazással folytatjuk tovább a közös életünket. A többit pedig meglátjuk, biztos vagyok benne, hogy rengeteg közös élményt, boldog percet tartogat számunkra a jövő.”
A GLAMOUR digitális címlapinterjújában (amelyben a többi fotót is megnézheted róluk) a pár arról is mesélt, mennyit változtak azóta, hogy egymásra találtak. „Sokkal nyitottabb vagyok, mint korábban. Nem mondanám, hogy barátkozósabb lettem, de egyértelműen nyitottabb vagyok új dolgokra – mind a munkámban, mind azon kívül. Elkezdtem élvezni, hogy kipróbálhatok számomra szokatlan dolgokat, Nininek köszönhetően egy új oldalát ismerhetem meg a világnak” - fogalmazott a teniszbajnok.
Nini szerint pedig Marci motiváltság és céltudatosság terén új szintet hozott az életébe. „Az ő kitartása, az, ahogyan nap mint nap dolgozik a pályán, és amennyire komolyan veszi a saját karrierjét, számomra is inspiráló. Egyrészt motivál, hogy még többet hozzak ki magamból, másrészt olyan stabilitást ad a kapcsolatunknak, ami segíti az én munkámat is.”