Gábor Zsazsa 10 zseniális szállóigéje

2016.december.19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden bizonnyal nem is Puskás Öcsi, nem is Teller Ede, hanem a most 99 éves korában szívrohamban elhunyt Gábor Zsazsa volt a leghíresebb magyar.

Gábor Zsazsa
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Amerikában legalábbis teljesen biztos. A színésznő eredetileg Gábor Sári néven született Budapesten, szinte nem is alakulhatott volna másképpen a pályája, ha már egyszer szülei a legendás Fedák Sári után nevezték el. Két testvérével, Magdával és Évával az 1930-as években Budapest imádott szépségeinek számítottak. Zsazsa 1936-ban magyar szépségkirálynő lett, de Bécsben már szerepelt operettekben. Ekkoriban kötötte első házasságát egy török diplomatával, akitől négy évvel később 1941-ben elvált. Ezután követte két testvérét Hollywoodba, akik a zsidótörvények miatt Amerikában próbáltak karriert csinálni. A legszebb Gábor-lány az USA-ban ott folytatta, ahol Magyarországon abbahagyta.

Az egyik első olyan sztár volt, akinek még az autóját is követték a rajongók:

Gábor Zsazsa
Fotó: Northfoto

Híres szépségével mindenkit elbűvölt, gyorsan hozzá is ment a szállodalánc alapító Conrad Hiltonhoz, akivel viharos házassága szintén nem volt hosszú életű. Egyetlen gyermeke, Constance Francesca ebből a házasságából született, de már a válás után. Később önéletrajzi könyvében elmesélte, hogy a férje gyakorlatilag megerőszakolta, amikor teherbe esett.

A második házasságának végével Gábor Zsazsa valódi filmes karrierbe kezdett. Az addig csak a társasági életben lubickoló szépség az ötvenes évek elejétől folyamatosan szerepelt filmekben, televíziós showműsorokban. A Moulin Rouge, az Elsőszámú közellenség vagy a Lili a legismertebb filmjei, de egy nyúlfarknyi szerepet kapott a zseniális Orson Wellestől A gonosz érintése című klasszikusában is. Pályafutása során 50-nél is több filmben szerepelt, igaz, időközben olyan ikonná nőtte ki magát, aki például utolsó alakításainak legtöbbjében egyszerűen saját magát adta.

Gábor Zsazsa lehengerlő sztár volt, de ennek egyáltalán nem volt köze a színészi tehetségéhez. A filmes karrierje önmagában igencsak szerény, de mint jelenség utánozhatatlan volt.

Elképesztően találó bemondásai szállóigévé váltak. Jellegzetes, magyar akcentusát mindenki ismerte, "Dahlink" - mindenkit csak így szólított, testvérével Évával rengeteg partit adott, amelyek extravagáns stílusukról és a pazarló luxusról voltak híresek. Őt tartják az első olyan hírességnek, aki azért volt ismert, mert híres.

Házi fitnesz videója is van, kész kincs! A címe természetesen It`s Simple Darling:

Oprah a pazar Bel Air-i otthonában is meglátogatta egyszer:

Összesen 9 alkalommal ment férjhez, imádta az életet, sohasem titkolta, hogy nem veti meg az örömöket, legyenek azok akár testi örömök, vagy csak méregdrága holmik birtoklásának öröme.

Könyvet is írt az életéről és a szerelmeiről, ez a nagyon vicces interjú épp erről szól:

Vele mindig történt valami, rá mindig kíváncsi volt a közönség és ha kellett, tett is róla, hogy foglalkozzanak vele.

Itt van egy emlékezetes vendégszereplése az egyik akkoriban közkedvelt tévés vetélkedőben:

És ne feledkezzünk el a legendás Friderikusz show-s szerepléséről sem:

2002-es autóbalesete után tolószékkel tudott csak közlekedni, az utóbbi néhány évben többször is kórházba szállították, 2010-ben annyira válságos volt az állapota, hogy a pap az utolsó kenetet is feladta neki. Idén is többször szállították kórházba, 99 éves korában szívrohamban halt meg otthonában.

Az egész szórakoztatóipar gyászolja Gábor Zsazsát, Miley Cyrus például az alábbi Twitter-üzenettel:

ZsaZsa!!! Milyen HOSSZÚ és fantasztikus élet! A stílusod és a kecsességed mindig is inspirált. Mindannyian imádunk, hiányozni fogsz!

Összeszedtük Gábor Zsazsa leghíresebb, szállóigévé vált mondásait:

Gábor Zsazsa
Fotó: Northfoto

Azért szólítok mindenkit drágámnak, mert képtelen vagyok megjegyezni a nevüket.

Soha nem tudtam annyira utálni egy férfit sem, hogy visszaadjam a tőle kapott gyémántokat.

A háztartásban nagyszerű vagyok. Ha elválok egy férfitól mindig megtartom a házát.

Nem az a lényeg, hogy mit, hanem az, hogy beszéljenek rólam.

Gábor Zsazsa
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Elválni csak azért, mert már nem szereted, ugyanakkora bolondság, mint férjhez menni, csak azért, mert szereted

Egy kellőképpen gazdag férfi semmi esetre sem lehet csúnya.

Én csak egy kedves és megértő férfira vágyom. Olyan nagy kérés ez egy milliomostól?

Gábor Zsazsa
Fotó: Northfoto

Hiszek a nagycsaládban. Minden nőnek legalább 3 férjre van szüksége.

Sose feledd: a férfiak csak egy esetben kíváncsiak a nők mélységeire és ez a dekoltázs.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ennyi volt: Harry herceg életre szóló döntést hozott

Ennyi volt: Harry herceg életre szóló döntést hozott

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője