Gryllus Dorka: „Nincs olyan, hogy valahol éhen halnak, de nekem azzal nincs dolgom”

Gryllus Dorka évtizedek óta meghatározó alakja a színházi és filmes világnak, de társadalmi kérdésekben is gyakran hallatja a hangját. A színésznő vallja, hogy akinek lehetősége van rá, annak kötelező képviselni azon kisebbségek jogait, akiknek nincsen módjuk kiállni magukért.

Évek óta hangot adsz a kisebbségek jogainak érvényesítése érdekében. Miért tartod ezt fontosnak?

Azért, mert valahol mindenki kisebbség. A kisebbségek jogai a mi jogaink, az emberi jogok a társadalomban. Nincs olyan, hogy valahol éhen halnak, de nekem azzal nincs dolgom, mert nem rám tartozik, és különben is, nekem van mit ennem. Nem így működik már a világ, azt kéne megérteni, hogy egy hajóban ülünk, és ha az elől ülő nem tud már evezni, sőt, mindjárt éhen hal, attól mi még simán megyünk tovább?

Szerinted mi kell ahhoz, hogy a társadalom észrevegye, hogy mindenki érintett?

Beszélni kell róla. Mert minél többet beszélünk róla, annál több ember fogja vállalni, hogy ő is érintett. Természetesen van egyfajta félelem, hogy ha bármiben a kisebbséghez tartozol akkor rád kerül egy bélyeg. Miközben tartozhatsz kisebbséghez azért is, mert mondjuk balkezes vagy. Tehetsz róla? Nem! De lássuk be, hogy az emberiség nagyon ostoba tud lenni. Nőket megégettek azzal az indokkal, hogy boszorkánynak gondolták őket, mert volt olyan idő, amikor ez realitás volt.

Azt gondolom, hogy azoknak, akik ennél eggyel komplexebben gondolkoznak, azoknak nagyon nagy a felelősségük abban, hogy kommunikálják azt, amit gondolnak, mert csak úgy jutunk előbbre. Volt is egy kísérlet, hogy ha tíz ember ülnek egy szobában, és kilencen már elmondták a véleményüket, akkor a tizedik akkor sem meri kimondani, ha teljesen mást gondol. Inkább mond valami hasonlót a többiekéhez. Ha választanom kéne, hogy ételt veszek a gyerekemnek, vagy kinyitom a számat, akkor én is biztos a gyerekemet választanám, ezért meg tudom érteni azokat, akik hallgatnak. De, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy szabadabb, aki nem függ a kimondott véleményétől, annak kötelessége megszólalni!

„Hiszek benne, hogy egyszer itt is minden más lesz” – roma LMBTQ emberek a láthatóságért és az emberi jogokért

Nálad nem újkeletű ez a kiállás, elég régóta hangot adsz annak, ha valamit igazságtalannak tartasz. Tudod ezt kötni valamihez, vagy mindig ilyen voltál?

Most volt általános iskolai osztálytalálkozónk, és ott is szóba került, hogy én voltam a rajtitkár. Mert már akkor is én voltam az, aki biztatta a többieket, hogy miért nem merik elmondani a véleményüket. Nem mondom, hogy ezzel a hozzáállással mindig megkönnyítettem az életemet, de már akkor is úgy éreztem, hogy vannak olyan igazságtalan dolgok, amiket nem lehet szó nélkül hagyni.

Ugyanakkor azt is láttam, hogy azok, akik könnyebben átsiklottak dolgokon, sokkal egyszerűbb volt az életük, és többnyire a napfényes oldalon landoltak. De ennek ellenére sem érzem úgy, hogy lúzer lennék a folyamatos pofázásommal. Én így vagyok összerakva.

Ezt a mentalitást otthonról hozod?

Persze! Lehet, hogy apukám túl korán kezdte nekem énekelni A walesi bárdokat. Anyukámnál is azt láttam, hogy mindig benne volt valami ügyben, nehéz sorsú emberek életét próbálta segíteni, vagy épp megmentett valakit. Már gyerekként ismertem József Attilától a Levegőt! című verset, ilyen közegben nőttem fel, soha nem az volt az üzenet, hogy fogd be a szádat!

Ért valaha olyan megkülönböztetés, ami miatt volt benned sérelem vagy rosszérzés?

Nyilván az, hogy nekem sötétebb a bőröm, az is egy kisebbség. Én nem vagyok úgy fehér ember, és hát most már ez nem téma, és senkit nem érdekel, de volt idő, amikor ezzel piszkáltak. De később, már színésznőként is többször előfordult, hogy nekem szegezték: hát te meg honnan jöttél?

Nem vagyok kisebbség, de ettől a fizikai adottságtól kicsit mégis. Amit sokszor úgy fogalmaztak, hogy az egzotikus szépségű Gryllus Dorka, miközben én soha nem akartam egzotikus lenni, és nem is érzem magam annak. De talán ettől is van egyfajta túlfejlett empátiám. Mert az tényleg van, akár egy bogárral is együtt tudok érezni, ha azt látom, hogy menne tovább, de valamiért elakadt.

Évekig éltél Németországban, hogy látod mekkora a kontraszt elfogadás tekintetében?

Bizonyos tekintetben nagy, bizonyos tekintetben nem olyan nagy. De az elfogadás, vagy a nők jogai és a nők önmagukhoz való viszonya az nagyon más. Most ott sem könnyű a helyzet, a gazdasági változások sok mindenre negatív hatással vannak, amit mindenki megérez. Abszolút túl van népesedve a Föld, fogy a víz, az élelmiszerek, és ez óriási para a világban mindenhol.

Dr. Máté Gábor: A társadalom nem hagy időt és teret a gyászra, gyors továbblépést vár el

A színházi és filmes szerepeid mellett tavaly először rendezőként is bemutatkoztál, egy formabontó produkcióval, a SZX_MCHN – avagy vágyaink meghurcoltatása címmel. Te szeretted volna létrehozni, vagy felkérés volt?

A Trojka Színházi Társulás kért fel, hogy rendezzek egy előadást, és nagyon hálásak voltunk, amiért a Tavaszi Fesztivál is támogatta a létrejöttét. Nem az volt a cél, hogy na, most jól megmondjuk a tutit, egyszerűen azt szerettük volna elérni, hogy merjünk beszélni a szexről. Hogy ne legyünk zavarba, ne feszengjünk, ha ez a téma szóba kerül. Hogy az elfogadás ne csak elméleti síkon, hanem valójában is legyen alapérték. A darab főként Lakatos Márkra épült, ezért most éppen nem megy, hiszen őt megvádolták, meghurcolták, elég nagy trauma érte. Nem evidens, hogy megrázza magát, és megy tovább minden, ezek kemény dolgok.

Az nem fordult meg a fejedben, hogy ideiglenesen helyettesítse valaki más? A színházi világban nem ritka egy szerep kettőzése.

Nem, ez egyáltalán nem volt téma. Annyira rá épült a produkció, hogy el sem tudnám képzelni mással. Bízom abban, hogy őszre lecsillapodnak a kedélyek, és egyszer csak visszaállunk. Szerintem a normalitás része, hogy egyszer csak újra tudjuk játszani, mert szükség van az ilyen tabudöntögető témákra is.

Te nőként és alkotóként is nagyon szabad lélek vagy. Anyának milyen vagy?

Az anyaság sokat stabilizált rajtam, sokkal hatékonyabb lettem bizonyos tekintetben, például jobban beosztom a kevesebb időmet. Nincs időm elveszni apró részletekben, és ez hatékonyabbá tesz. Szerintem a gyereknevelésben az a nehéz, hogy megtaláljuk a határokat. Hogy hol van az a pont, amikor támogatod, vagy mikor, meddig hagyod, hogy a saját akarata érvényesüljön.

Nótár Mary: „Mindig büszke voltam arra, hogy egy csodálatos kultúrájú, roma családba születhettem”

Mikor vagy diktátor, mikor fenyegeted, ezek nekem is megvoltak gyerekként. Fair-e, ha azt mondom, ha most nem mész el azonnal vacsorázni/fürdeni/öltözni, akkor holnap nincs mese? Hol vannak a jó határok, a jó módszerek? Volt egyfajta rendszer, amivel minket neveltek. Arra azt mondtuk, hogy nem jó, de igazából a jó rendszer az, ami tényleg működik. Amikor egy perced van elindulni, akkor nem tudsz negyedórát diskurálni a gyerekkel arról, hogy most kell elindulni, és ő már nem legózhat. De nem valószínű, hogy én vagyok a megmondó ebben a témában. Próbálok olyan türelmes lenni, amennyire lehet, és megbeszélni velük a dolgokat. Hogy meg kell érteniük, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben alkalmazkodni kell akkor is, ha nekik az éppen kellemetlen. A gyereknevelés szerintem a legnehezebb dolog a világon.

Könnyű téged kihúzni a sodrodból?

Alapvetően nem, de ha éhes vagy álmos vagyok, akkor azért csökken a tolerancia szintem.

A fiaid már kiállnak magukért?

A nagyobbik, Soma érzékenyebb, ő már szerepel, forgat, jár Földessy Margithoz, színész szeretne lenni. Nem mi erőltettük, de nem is tiltjuk, az ő döntése volt, hogy szerepelni akar. Áron, a kisebbik nagyon öntörvényű, még tanulja, hogy vannak olyan rendszerek a világban, amihez kénytelen ő alkalmazkodni. Nemrég egy tóparton voltunk, és hívtam, hogy jöjjön, ne keljen rá várni.

„Mi legalább tudjuk, ki a fiú és ki a lány!” - Mitől félnek a „genderideológiát” támadók?

Mire azt mondta, hogy nem jön, ő most szabadon akar élni. Szerintem ő hegymászó, esetleg gleccsersíelő lesz, biztos, hogy valami olyan foglalkozást választ, ahol nagyon szabad lehet. Genetikusan öntörvényű, ami azért rendesen próbára teszi az embert. De a szabadságvágy mellett nagy adag életöröm, életerő is van benne, ami csodálatos.

Neked mit jelent a szabadság, mikor érzed szabadnak magad?

Én úgy érzem, hogy mindig szabadon élek. Persze vannak kompromisszumok, vannak nehéz helyzetek, vannak konfliktusok, de egyelőre elég szabad most az életem. Főleg most, hogy itt a nyár! De valószínű, hogy ez azzal is összefügg, hogy nincsenek extrém, földtől elrugaszkodott igényeim, igyekszem nem függeni semmitől, és annak is tudok örülni, hogy mezítláb lehet mászkálni a fűben.

Szakmai státuszodat illetően is független vagy. Hol láthatunk legközelebb?

A nyár nyugisabb lesz, ősszel játszom újra. Az új bemutatóm a LOUPE Színházi Társulással, ami az egészségügyről fog szólni. Ott már játszom a 4:12 című előadásban is. Nagyon szeretek velük dolgozni, olyan energikus, szabadon gondolkozó, vidám társulás. És ismét fogok rendezni is: november végén lesz a bemutató, a II. kerületben, a KOLLAB-ban.

„Nagyon gyorsan gondolkodom, de lassan érzek” - Szily Nórával dr. Gyurkó Szilvia beszélgetett

Milyen témát választottál?

Nagyon érdekelnek azok a dolgok, amik itt és most történnek. Volt abból konfliktusom, hogy a gyerekem rálépett valakinek az 50 ezres cipőjére az iskolában. Gyakran eszembe jut, hogy amikor én gyerek voltam, még nem voltak gazdagok és szegények. Kicsit abszurdba hajló, de a realitáson alapuló, ugyanakkor mély, érdekes, és humoros darab lesz. Ez egy kisebb projekt, most ehhez éreztem magamban az erőt.