Harcsa Veronika: „Arra vagyok igazán büszke, hogy előadóként szabad tudtam maradni"
Harcsa Veronika egyike azon kevés hazai énekesnek, aki rendszeresen fellép külföldön is. Legtöbbször a jazz műfajában énekel, de az alternatív pop-rock területén is sikereket ér el, sőt összművészeti projektekben is érdekelt.
Ezeket láttad már?
Harcsa Veronikával az indulásról indulásról, kinti zenei karrierről, tervekről és az alkotói szabadságról is beszélgettünk, akinek a zene segít, hogy legjobbat hozza ki személyiségéből.
A jazz műfaja egyfajta átmenetet jelent számodra a könnyű- és a komolyzene között?
Erre így még nem gondoltam, de van benne valami. A jazzben egyszerre van jelen a klasszikus zenére jellemző harmóniai, technikai összetettség és a könnyűzene felszabadult spontaneitása. Az elmúlt időszakban kifejezetten sokat dolgozom együtt klasszikus zenészekkel is, akik azért hívnak, hogy a műveket a megszokott előadáshoz képest beszédszerűbb, természetes módon szólaltassuk meg. Lelkesedem a klasszikus szerzőkért, jazzénekesként is felvállalom, hogy szembemegyek a műfaj egyes elvárásaival, megengedve magamnak a jazzből kölcsönzött spontaneitást.
Miért választottad zenei tanulmányaid kezdetén a jazzt?
Kamaszként kezdtem szaxofonórákat venni, és a hangszer kapcsán hallgattam először jazzt. Akkoriban túl jó kislány voltam, a megfelelések irányították az életemet, és hihetetlen felszabadító hatással volt rám az improvizáció gyakorlata. A jazzben megszokottak a furcsa hangok, ezért egy hiba nem is feltétlenül hat annak, vagyis nem kell félni a tökéletlenségtől, az összhatás a lényeg. Másrészt nyugodtan meg lehet egy kicsit őrülni a színpadon, egy szóló közben, belefér egy sikoly vagy egy elragadtatott hang. A lázadást, amit kamaszként a való életben nem tudtam kiélni, azt a jazzben találtam meg.
Sokunk az Erik Sumo Band énekeseként ismert meg. Nem hiányzik mostanában a pop-rock?
Most is énekese vagyok a Next.Ape nevű belga zenekarnak, táncolható alternatív zenét játszunk. Mivel csak én vagyok magyar a tagok közül, alapvetően Nyugat-Európában koncertezünk, eddig csak egyszer léptünk fel Budapesten, de remélem, ez az arány javulni fog. Nagy élmény volt annak idején az Erik Sumo Bandben, aztán a Bin-Jipben énekelni, jó visszagondolni ezekre az időszakokra, ugyanakkor a zenei felfedezővágyam az elmúlt években más kollaborációk irányába vitt.
Sokat koncertezel Gyémánt Bálinttal. Mi a titka a párosotoknak? Hogyan találtatok egymásra a zene világában?
Bálinttal osztálytársak voltunk a Zeneművészetin, tizenöt éve zenélünk együtt, és mérhetetlenül sok élmény kapcsol bennünket össze. Több tucat országban koncerteztünk már, és még nem unjuk egymást. Ennek a titka egyrészt az, hogy közeli barátok vagyunk, másrészt, hogy törekszünk a folyamatos megújulásra. Még ha többszázadszor játsszuk is ugyanazt a dalt, akkor is keressük azt az arcát, amit még sosem láttunk. Közvetlen hangot ütünk meg a közönségünkkel: Bálintban egy stand-upos veszett el, én pedig szívesen mesélek időnként a dalok hátteréről. Szerintem ez a személyesség is hozzájárul ahhoz, hogy sok a visszajáró hallgatónk.
Nem mindennapi a magyar zenészek körében, hogy olyan sok külföldi fellépésük legyen, mint nektek. A jazz kelendősége segít a határon túl is érvényesülni, vagy mások az okok? Esetleg arról van szó, hogy rendre beneveztek nemzetközi fesztiválokra?
Tíz évvel ezelőtt adtam a harmadik koncertemet a Müpa hangversenytermében, és akkor azt éreztem, hogy elértem, amit Magyarországon a műfajomon belül lehetséges. Akkor fejeztem be a kétéves mesterképzést a brüsszeli királyi konzervatóriumban, ahol igazán kinyitott a külföldi lét, rengeteg impulzust kaptam, és meg akartam tartani ezt a kétlakiságot. Elhatároztam, hogy kiadót keresek a következő lemezünkhöz. Rövid próbálkozás után a demónkkal, egy berlini kiadó megkérdezte, mikor járok legközelebb arrafelé. Még aznap vettem egy repülőjegyet, és két nap múlva kezet ráztunk. Azóta egyik dolog hozza a másikat: egy német koncertügynökség foglalkozik a zenekaraimmal, de a belga zenei szcénával is erős a kapcsolatom.
Főként angolul írjátok a dalaitokat.
A jazz és általában a könnyűzene anyanyelve az angol, aminek nemcsak zenetörténeti, hanem prozódiai háttere is van: az angol nyelv hajlékony és ritmikus. Fontos a magyar nyelv is, eddig négy albumot szenteltem magyar költők verseinek. Van egy szabadzenében és avantgárdban jártas kollektívánk, akikkel Kassák Lajos verseinek megzenésítése után Tandori Dezső és Sziveri János műveiből forgattunk koncertfilmet. Ilyenkor egyértelműen a szöveg vezet, és az a kérdés, hogy mit tudunk a zenével hozzátenni az önmagukban is teljes versekhez.
A Művészetek Völgyében saját udvart vezetsz, ahol koncertprogramokkal és workshopokkal várod az érkezőket.
Az előadóművészet számomra egy cukrászda, ahol annyira jól néznek ki a sütemények, hogy mindegyiket végig szeretném kóstolni. Tavaly beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem kétéves zeneterápia képzésére. Mindig erős élményt jelentenek a workshopok – varázslatos módon kapcsolódnak össze vadidegenek az éneklés által! Egy koncertműsoron dolgozom, amiben a workshop és a zeneterápia elemeit a dalokkal kombinálva a közönség teret kap, hogy része legyen a zene szövetének. A közös hangadás és ritmus ősi erővel hatnak ránk, és míg egy popkoncerten a közönség gátlástalanul kiabálja a refrént, a jazzkoncerten inkább csak csendben ül, pedig nem kéne, hogy ez feltétlenül így legyen. A projekt bemutatója novemberben lesz Brüsszelben, de jövő tavasszal Budapesten is játsszuk majd. A partnerem Nora Thiele német ütőhangszeres lesz, aki a világzene felől érkezik.
Többszörös Fonogram-díjas művészként erre a díjra vagy a legbüszkébb?
Legutóbb egy torontói független zenés és táncfi lmfesztiválon nyerte el a legjobb előadás díját egy belga rövidfi lm, aminek a főszerepét játszom és énekelem. Jólesnek a díjak, de arra vagyok igazán büszke, hogy előadóként szabad tudtam maradni. Csak olyan együttműködéseket vállalok, amiket önazonosnak érzek, és fontos nekem, hogy a nagy produkciók mellett jusson időm a vállaltan kis közönségnek szánt, alternatív projektekre is.
A karrieredre hogyan hatott a pandémia?
Mint munkamániásnak jót tettek a lezárások, végre sok időt töltöttem otthon, a férjemmel. Az újraindulást nehezebben éltem meg. Annyira sok pótlás halmozódott fel itthon és külföldön, hogy kihívás volt tartanom a munka-magánélet egyensúlyt. Ez az egyik feladatom jelenleg is, hogy ne vállaljam túl magam.
Szerző: Kiss Annamária Stylist: @styledbycsillu, Smink: Leányfalvi Vanda, Haj: Végh Virág
