Egy fontos szereplő távozik a palotából, ez lenne Harry herceg és Károly király békülésének kulcsa?

2010-ben még minden rendben volt Harry herceg és Károly király között
2010-ben még minden rendben volt Harry herceg és Károly király között
Fotó: Anwar Hussein/Getty Images

Ez is érdekelhet

Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

glamour plusz ikon Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

2024. november 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Harry herceg és Károly király évek óta rossz - vagyis inkább semmilyen - kapcsolatban vagy egymással, különösen azóta, hogy az uralkodó kisebbik fia megjelentette Tartalék című könyvét. Most azonban távozhat az udvartól egy fontos személy, aminek lehetséges következményeke akár a békülés is lehet - meglátjuk.

Károly király titkára, a 75 éves Sir Clive Aderton 2006 óta dolgozik az uralkodó mellett, 2015-ben kapta meg a magántitkári címet, azóta Károly jobbkeze és egyik bizalmasa. Nem ilyen jó a viszonya Harry herceggel, aki többször is összetűzésbe keveredett Adertonnal az évek során, és úgy tudni, hogy a tisztviselő kulcsszerepet játszott abban, hogy meghiúsította a Károly és fia közötti egyeztetésekre irányuló próbálkozásokat.

Harry többször is kritizálta őt a Tartalék (Spare) című memoárjában, ahol becsmérlően „A Darázsnak” nevezte, valamint „vézna” és „arrogáns” jelzőkkel illette. „Kiválóan tettette az udvariasságot, sőt a szervilisséget is. Mivel olyan véznának és alázatosnak tűnt, az ember hajlamos volt visszaszólni, és ragaszkodni az álláspontjához – ekkor kerültél fel a listájára. Nem sokkal később, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, olyan szúrást adott a hatalmas fullánkjával, hogy összezavarodva kiáltottál fel: honnan a fenéből jött ez?

Sir Clive Aderton, Károly király magántitkárának távozása lehet a kulcs
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Tina Brown szerző, aki közeli barátja volt Diana hercegnének, egy „királyi belső forrásra” hivatkozva Substack blogjában (Fresh Hell) arról írt, hogy Sir Clive „fontolgatja a visszavonulást”. Szerinte ha a férfi valóban lemondana, az megkönnyíthetné a kibékülést Károly király és Harry herceg között.

Késely Ajna: „Nem biztos, hogy az olimpiai aranyérem a legfontosabb dolog a világon”

Késely Ajna: „Nem biztos, hogy az olimpiai aranyérem a legfontosabb dolog a világon”

Brown megjegyezte, hogy a közvélemény gyakran nincs tisztában azzal, hogy a királyi családot valójában mekkora mértékben irányítják a magántitkárok, akik képesek „kapuőrökként” szabályozni, ki férhet hozzá a királyi személyekhez. A nő szerint a két férfi kifejezett ellenségei egymásnak, és ha Aderton helyére egy Harry iránt befogadóbb személy kerülne, az „új, barátságosabb utat nyithatna a tárgyalások előtt”.

Szeptemberben pletykák reppentek fel arról, hogy Sir Clive-ot Nagy-Britannia következő washingtoni nagykövetének szánják. A megbízható tisztviselő korábban a Külügyminisztériumban dolgozott, karrierje kezdetén több országban is élt, köztük Szingapúrban, Lengyelországban és Franciaországban. Tina Brown szerint alapjaiban rengetné meg a rendszert a palotában, ha a férfi távozna.

Nem csak Harry hercegen, hanem Vilmoson is múlik?

A királyi életrajzíró, Robert Hardman azonban nemrégiben a Daily Beast-nek azt mondta, hogy Károlynak Vilmos beleegyezésére is szüksége lenne ahhoz, hogy érdemi megbeszélések induljanak el Harryvel. „Bármit is tesz a király, azt mindkét testvérrel együtt kell megtennie, nem csak az egyikkel” – mondta Hardman. „Nem folytathat egyoldalú megbeszéléseket, ha azokkal Vilmos nem ért egyet.”

Forrás: Daily Mail

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)