Harry herceg nyilatkozatot adott ki: tagadja, hogy ártani szeretett volna Vilmos hercegnek
Harry herceg magyarázkodni kényszerült, miután azzal vádolták meg, hogy szándékosan próbálta meg elvonni a figyelmet Vilmos herceg brazíliai látogatásáról. Most nyilatkozatban tagadja a feltételezéseket, melyek szerint keresztbe szeretett volna tenni a bátyjának.
Ezeket láttad már?
Harry herceg és Vilmos herceg kapcsolata 2020-ban romlott meg, amikor Harry úgy döntött, visszalép hercegi kötelezettségeitől és feleségével, Meghan Markle-lel együtt Amerikába költözik. Bár az utóbbi időben úgy tűnt, Harry nyitott lenne a békülésre, legutóbbi húzása sokaknál kiverte a biztosítékot. Hogy csírájában elfojtsa a rosszindulatú pletykákat, nyilatkozatban magyarázta el, mi történt pontosan.
A felháborodást az váltotta ki, hogy Harry herceg éppen akkor jelentette be, hogy Kanadába utazik, amikor Vilmos herceg megkezdte hivatalos Brazíliai látogatását az általa alapított Earthshot Prize díjátadó kapcsán. Ezt a lépését a királyi szakértők és rajongók egy része úgy értelmezte, hogy szándékosan szerette volna elvonni a figyelmet bátyja környezetvédelmi törekvéseiről. A Daily Mail szerint az időzítést egy királyi szakértő „kiszámíthatónak” nevezte.
Harry azonban nem tűrte csendben a vádakat, és közleményt adott ki, melyben elárulta, az időzítés oka, hogy ő nem részesül ugyanolyan szintű védelemben, mint a királyi többi dolgozó tagja. Ennek köszönhető, hogy az az időszak, amelyen belül nyilvánosságra hozhatjuk az események részleteit, sokkal rövidebb, mint Őfelsége, a király vagy a walesi herceg esetében
- árulta el a szóvivője.
Vilmos herceg interjút adott Brazíliában
Vilmos 2020-ban hozta létre az Earthshot nevű környezetvédelmi díjat, melynek díjátadó ünnepségét idén ötödik alkalommal rendezték meg. Az esemény előtt a trónörökös a HELLO! magazinnak adott interjút, melyben arról mesélt, aggódik gyermekei - György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg - jövőjéért.
Harry herceg sorsa bátyja, Vilmos herceg kezében van: drasztikus lépésre készülhet a trónörökös
„Apaként folyamatosan azon gondolkodom, hogy milyen világot fognak örökölni a gyermekeim. Szeretném, hogy a természet, a lehetőségek és a jövőbe vetett remény érzése vegye őket körül. De azt is tudom, hogy ha most nem cselekszünk bátran, ez a jövő veszélyben van” - jelentette ki. „Az Earthshot-díj arról szól, hogy megfordítsuk a helyzetet, hogy bebizonyítsuk gyermekeinknek, hogy hajlandóak vagyunk harcolni a holnapjukért.”