Így esett szerelembe a két színész a Trónok harca forgatása alatt!

2017. július 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Trónok harca című sorozat új részeit milliók várják már. Pár kép is nemrégiben kiszivárgott, melyek azt sejtetik, ez az évad minden eddigit felül fog múlni.

A rajongók egy részét nem csak a sorozat, sokkal inkább Kit Harington magánélete foglalkoztatja. A színész áprilisban a vörös szőnyegen jelentette be, hogy Rose Leslie-vel egy párt alkotnak. Ekkor még szemmel láthatóan Kit is zavarban volt és nem szeretett volna sokat elárulni a friss kapcsolatról.

Trónok harca
Fotó: Getty Images

Most azonban egy interjúban elmondta, hogyan ismerkedtek meg párjával. Ez eddig sem volt titok, hogy a Trónok harca forgatása során találtak egymásra, részleteket azonban mindeddig nem tudtunk.

Ezt olvastad már? Sophie Turner a Trónok Harcából tudta meg, mi az az orális szex

Harington elárulta, akkor lobbant fel köztük a tűz, amikor a festői szépségű Izlandon tartózkodtak. A pár szerint ez a hely tökéletes a szerelmes szívek számára, hiszen a fények és a táj különlegességei miatt szinte lehetetlen elkerülni a romantikát. Pontosan ez hozta őket is közelebb egymáshoz, és ennek köszönhetően boldogok most együtt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom