Csak nem?! Jennifer Lawrence a hibás Chris Pratt és Anna Faris válásáért?

2017. augusztus 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tegnap Chris Pratt és Anna Faris bejelentette, több, mint 7 év után végetér házasságuk. A párost rengetegen imádták, hiszen a különleges, humoros kapcsolatot számos felületen figyelhettük hosszú éveken keresztül.

Nem is meglepő, hogy az elkötelezett rajongók azonnal keresni kezdték a szakítás okát, így azonnal egy harmadik félről kezdtek pletykálni, aki nem más, mint Jennifer Lawrence.

Fotó: Getty Images

2016-ban Jennifer és Chris az Utazók című filmben együtt szerepeltek és állítólag ebben az időszakban igen közel kerültek egymáshoz. Sokan úgy gondolták a színészek összejöttek a forgatás alatt és Chris megcsalta feleségét.

Ezt követően egy időre elcsitult a szóbeszéd, pár hete azonban újra hallani lehetett, hogy Lawrence kisasszony a pár háza táján ólálkodik.

Twitteren igazi hadjárat indult, ahol különböző elméleteket gyártottak, hogyan kapcsolódhat a Lawrence kiasszony az ügyhöz.

Legtöbben azt tartották gyanúsnak, hogy pár hete újra szárnyra keltek a pletykák, most pedig hirtelen már csak a válásról hallunk.
Te mit gondolsz? Pár hét múlva Christ Jennifer oldalán látjuk?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom