Jennifer Lawrence megerősítette, hogy kapcsolatban van, és nem is akárkivel!

2017. augusztus 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Igaz, már többször is felröppent a pletyka, miszerint Jennifer Lawrence és a Fekete hattyú rendezője, Darren Aronofsky között izzik a levegő, de eddig nem kaptunk hivatalos megerősítést a hírről.

Jennifer Lawrence megerősítette, hogy kapcsolatban van, és nem is akárkivel!
Fotó: Getty

A színésznőt közben mással is hírbe hozták: Csak nem? Jennifer Lawrence a hibás Chris Patt és Anna Faris válásáért?

Azonban most már nem csak lesifotókra és találgatásokra kell alapoznunk a gyanút, hiszen a színésznő végre mindent elárult a Vogue magazinnak adott interjújában: megtudhattuk, hogy már egy éve együtt vannak a filmrendezővel, és nagyon szerelmesek egymásba! Darren és Jennifer a készülő horrorfilm, a Mother! forgatásán találkoztak, de csak akkor kezdtek el randizni, amikor befejeződtek a munkálatok.

Fotó: Getty

A színésznő azt is elárulta, hogy szerelme csodálatos apuka (korábbi barátnőjétől, Rachel Weisztől van egy kisfia), és ebben a kapcsolatban végre nincsen játszmázás, mint korábbi párjaival. Lawrence szakmailag is felnéz szerelmére, hiszen bárhányszor nézi újra közös filmüket, mindig újra meggyőződik róla, milyen tehetséges rendezővel van dolga. Darren hasonlóan vélekedett a színésznőről: a rendező szerint kedvese ösztönösen tehetséges, és Michael Jordanra emlékezteti. Wow! Reméljük, azért nem mindenben.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bikára változás vár, a Bak új állást kaphat február 6-án

Napi horoszkóp: A Bikára változás vár, a Bak új állást kaphat február 6-án

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)