Jennifer Lopez először reagált arra, hogy Alex Rodriguez megcsalja

2019. április 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jennifer Lopez a minap azzal foglalatoskodott, hogy New York több rádiójában is interjút adott új dala, a Medicine kapcsán. Időközben a sláger máris az első helyre kúszott fel a iTunes listáján, és természetesen a hozzá készült szexi videoklip se semmi!

A díva The Breakfast Club műsornak is a vendége volt, és többek kitért arra is, hogy milyen az új Hustlers című filmjét forgatni Cardi B-vel. Azonban nemcsak ennyiről volt szó, nyilván említés esett vőlegényéről is, akivel ráadásul el is látogattak egy bronxi sztriptízbárba, kizárólag kutatás céljából (!), hogy még jobban bele tudja élni magát az általa alakított karakter szerepébe.

Jennifer Lopez elárulta, hogy új filmjében teljesen kivetkőzik magából

Jennifer Lopez elárulta, hogy új filmjében teljesen kivetkőzik magából

Persze kihagyhatatlan volt a kérdés, hogy mégis mit szólt azokhoz a megcsalós botrányokhoz, amik az eljegyzésüket beárnyékolták rögtön miután nyilvánosságra hozták ezt. JLo nem igazán ment bele a részletekbe, látszott, hogy annyira nevetségesnek tartja ezeket a feltételezéseket, hogy szóra sem méltatja igazán. Annyit azonban elmondott, hogy ismeri Alexet, tudja, hogy milyen a kapcsolatuk, és az a szeretet és kölcsönös tisztelet, rajongás, ami köztük van, nem megrengethető egy-egy ilyen pletykával.

Olvadozunk: Jennifer Lopez és szerelme először nyilatkoztak kapcsolatukról az eljegyzés óta

Olvadozunk: Jennifer Lopez és szerelme először nyilatkoztak kapcsolatukról az eljegyzés óta

Ha van félórád, akkor hallgasd meg az interjút, erre a bizonyos részre a vége felé kerül sor:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom