Számos beszélgetésben és dokumentumfilmben elemezték már, hogy Károly király uralkodása miként alakult az utóbbi három évben. Kevesebbet beszélnek viszont arról, hogy hogyan változott Kamilla királyné megítélése, amely szorosan összefügg a király imázsával is.
Ezeket láttad már?
Kamilla királyné kétségtelenül nem olyan tagja a brit uralkodóháznak, akiről életrajzok tucatjai íródnának. Mivel nem feltétlenül lehet nagyot kaszálni a fotóival sem, az online és offline címlapokon sem sokszor jelenik meg egyedül. Relációban viszont évtizedek óta a nyilvánosság meghatározó alakja az Egyesült Királyságban és világszerte is sokan ismerik a nevét.
Először persze Camilla Parker Bowlesként, a szeretőként találkoztunk vele. A maga is férjezett, magas körökből származó asszony volt Károly király és Diana hercegné házasságában a harmadik fél, akit a feleség felelőssé tett a walesi hercegi frigy kudarcáért. Károly és Kamilla 2005-ben végül összeházasodott. A róluk alkotott benyomáson pedig azóta újságírók, királyi bennfentesek és spin doctorok finomítottak.
Ennek következtében ma már könnyű olyan kommenteket találni, amelyek írója szimpatizál a jelenlegi királynéval. Mások már egyenesen azt is tudni vélik, hogy Diana volt először hűtlen, így nincs értelme Károly és Kamilla felett pálcát törni. Akárhogy is zajlottak le az események viszont a valóságban, egy dolog biztos: a népszerűség számosítható növekedésével együtt is nehéz út vezetett odáig, hogy Kamillát jelenleg nagyjából elfogadja a brit társadalom.
A 2025 októberében készült YouGov felmérés azonban már azt mutatja, hogy bár a királynét a válaszadók 41%-a nem kedveli, 45%-uk pozitívan tekint rá. Ennél Kamillának voltak már valamivel erősebb számai hercegné korában. Ahhoz képest viszont, hogy a társadalom jelentős része a királyné szerepében hosszú ideig elutasította, ez egészen jó eredménynek számít.
7 alkalom, amikor népharagot indított el Kamilla királyné ruhája, és nem is ok nélkül
Nincs szükség a királynéra
Károly király 58%-os pozitív és mindössze 18%-os negatív számokat hozott idén októberben, ami persze viszonylag nagy különbséget mutat a királyi pár két tagja között. Ennek ellenére a király és a királyné ma már kevéssé értelmezhető egymás nélkül. Kamilla brandjének meghatározó eleme, hogy ő az, aki képes Károlyt lehorgonyozni és megnyugtatni. Aki akkor is higgadt marad, amikor a férje kiborul egy toll miatt, amelyből folyik a tinta. Sokan már csak azért is kedvelik, mert csendben kitartott Károly mellett akkor is, amikor ez nyilvános meghurcoltatással járt.
A királyt illetően szintén megfigyelhetünk hasonló érzéseket. Így aztán - bár kitörő lelkesedés nem fogadta a megkoronázását - a britek végül nemcsak hercegnéként, hanem királynéként is elfogadták Kamilla jelenlétét Károly mellett.
A pozitív változásnak a most megfogalmazottak mellett van még két olyan külső oka is, amely a királyi pár malmára hajtotta a vizet. Amikor Diana hercegné tragikus hirtelenséggel meghalt egy párizsi autóbalesetben, a közvélemény ismét intenzíven Károly és Kamilla ellen fordult. A baleset óta azonban lassan 30 év telt el, és ha nagyfokú szimpátiába nem is csapott át a közhangulat, ma már némi jótékony semlegesség veszi körbe a királyt és a királynét. Hosszú távon ugyanakkor nem lehet feltétlenül lehet abban bízni, hogy ez így marad.
Ennek nagyrészt az oka, hogy a Z generáció nem szimpatizál túlzottan a monarchiával - bár ez inkább a trónörökös Vilmos herceg problémája lesz majd. A helyzet javulásának másik forrása érdekes módon az az általános családi káosz, amely az uralkodóház elmúlt néhány évét jellemezte. Amióta a brit királyi család a diplomáciai funkciója mellett nemzetközi bulvárkaraktereket is ad a világnak, elkerülhetetlen, hogy hősöket és antihősöket lássunk bennük. Jelenleg Károly király kisebbik fia, Harry herceg, és a felesége, Meghan Markle tölti be az utóbbi a szerepkört. Így Kamillára ebben a tekintetben nincs már szükség.
Elmaradt az unokás fotó
A népszerűségi adatokból azonban az is kiderül, hogy Kamillának összességében nehéz volt a brit társadalom elfogadásánál többet elnyernie az elmúlt 3 évben. A ‘90-es évek persze hosszú árnyékot vet rá és Károlyra. Bár nagyon régóta jelen vannak, a történetük valószínűleg túlságosan összetett ahhoz, hogy megfelelő mértékben a stabilitás szimbólumai lehessenek.
Ezt a kérdést is jelentősen befolyásolják azonban egyéb összefüggések. III. Károly környezete az uralkodása elején egyértelmű kísérletet tett arra, hogy a királyt a nemzet nagypapájaként, Kamillát pedig a nagymamájaként pozicionálja. Érthető, hogy ezzel próbálkoztak, hiszen az uralkodó édesanyja, II. Erzsébet királynő rendkívül sikeresen töltött be ilyen jellegű szerepet az élete utolsó évtizedeiben. A közvélemény pedig az uralkodóházat elsősorban családtagok viszonyrendszerében tudja megtapasztalni és értelmezni.
8 fotó Károly királyról és Kamilla királynéról azokból az időkből, amikor elkezdett kibontakozni a szerelmük a nyilvánosság előtt
A mostani királyi pár viszont nem igazán illik be ebbe a képbe, mivel a családjaik összefűzése nem teljesen volt lehetséges. A király fiai és a királyné két gyermeke között ugyanis nincs olyan szoros kapcsolat, hogy őket mozaikcsaládként lehessen prezentálni. Emellett pedig már magával Károllyal is gond van a nagypapaszerepet tekintve. Bár eseményeken kétségtelenül készültek róluk ikonikus felvételek, a királyról nem létezik olyan hivatalos fotó, amelyen Vilmos herceg mindhárom gyermekével egyszerre tűnik fel.
Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy rosszul veheti ki magát, ha a családjától eltávolodott Harry herceg lánya és fia nélkül hoznának nyilvánosságra ilyen fényképet. (Emellett pedig Károly talán magánemberként sem érezné helyesnek ezt a döntést.) Tehát már vizuálisan sem egyszerű megteremteni ezt a jelenséget a közvélemény számára. Ez pedig nagyban hat arra is, hogy Kamillát miképpen tudják az alattvalók és rajongók elhelyezni a családi keretek között.
Tabukat döntött le Kamilla
A nehezített pálya ellenére azért Kamilla királyné körvonalai minden tekintetben, így fizikai értelemben is megerősödtek az elmúlt években. A „fazonigazítás” persze már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött. A felsőbb körökből származó angol nők lazaságát levetve az asszony, akit sokat gúnyoltak a külseje miatt, jól felismerhető saját stílust alakított ki. Például szőkébb lett és elegáns, A-vonalú ruhákra váltott. Amióta pedig királyné, egyre magabiztosabban viseli a tiarákat és az erősebb színű, drámaibb öltözékeket is.
Kamilla királyné merész színválasztása szinte már arcpirító, mégis gyönyörűen festett benne
Emellett a drámaibb kérdésektől sem fél, ami szintén nem újdonság. Az olyan szolidabb témák mellett, mint az állatvédelem vagy az olvasás népszerűsítése, elkezdte felkarolni a párkapcsolati erőszak és nemi erőszak áldozatainak ügyét, különös tekintettel a női áldozatokra. Amellett, hogy a királyné őszinte érdeklődést mutat a bántalmazott nők sorsa iránt, okos választás volt ez a téma. Hiszen egy olyan asszony imázsának, akit hosszú éveken át egy másik nő ellenfeleként ábrázoltak a nyilvánosságban, minden bizonnyal jót tesz, ha ilyesmivel foglalkozik.
Bár a taposóaknákhoz és az AIDS-hez nem hasonlítható, ez az ügy ráadásul a keményebb, tabudöntögetőbb témák közé tartozik. Károly és Kamilla az ügyhöz kötődő tavalyi dokumentumfilmet szokás szerint kölcsönös imázserősítésre is használták. Kamilla válla fölött ugyanis többször egy olyan fényképet láthatunk, amelyen a férjével átölelik egymást. A királlyal kapcsolatban persze soha nem merült fel olyasmi, hogy erőszakos lenne. A filmben emlegetett agresszív férfiakkal szemben létrehozott kontraszt célja mégis érezhetően az volt, hogy plusz pontokat szerezzenek Károlynak.
Kérdés azonban, hogy egy ilyen dokumentumfilmet mennyien látnak például A koronához képest. A Netflix sorozata erős szimpátiahullámot indított el Diana iránt a Z generáció azon tagjaiban, akiket érdekel a monarchia kérdése. A közösségi média tanúsága alapján pedig az érzelmeit nyíltan megélő divatikont még azok is kedvelik, akik egyébként nem foglalkoznak a királyi családdal vagy elküldenék őket melegebb éghajlatra. Ezért aztán kérdéses, hogy hosszabb távon Kamilla királynéra a mostani tevékenysége vagy a magánéleti múltja miatt fognak-e emlékezni a következő nemzedékek.