Ennyi volt: itt a bizonyíték, hogy Kanye West és Bianca Censori szakított a Grammy-botrány után

2025. április 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Beigazolódtak a pletykák, amik botrányos Grammy-megjelenésük után röppentek fel a Kanye West - Bianca Censori párossal kapcsolatban. A gálán megalázott nő ugyanis elhagyta a rappert, akinek fogalma sincs, hol van volt felesége.

Kanye West nem tudja, hol tartózkodik a felesége
Kanye West nem tudja, hol tartózkodik a felesége
Fotó: WWD/Getty Images

Kanye West két év házasság után szakított feleségével, Bianca Censorival, és erre legújabb dala a bizonyíték. A zeneipar egyik legmegosztóbb alakja a WW3 album BIANCA című számban erősítette meg a különválást, a dalszöveg igen sokatmondó. Kanye West többek között arra utal soraival, hogy Bianca hagyta el őt, „elszökött” azután, hogy megpróbálta „bezáratni” a rappert családja segítségével, ezzel valószínűleg valamilyen pszichiátriai intézményre utal.

Ami nem lenne meglepő, hiszen Westről korábban már kiderült, hogy bipoláris zavarral diagnosztizálták, ám arról nem tudni, hogy kapott-e az állapotának megfelelő kezelést. A dal refrénjében a zenész konkrétan könyörög volt feleségének, hogy az jöjjön vissza hozzá.

Kanye West és Bianca Censori 2022-ben házasodtak össze
Fotó: Lyvans Boolaky / Getty Images

Nem tudom, mit tettem, hogy haragszol rám, Bianca, csak azt akarom, hogy gyere vissza hozzám.

Mérő Vera: Kanye West nemcsak a feleségét alázta meg, de a feminista aktivizmust, a művészetet és téged is

Mérő Vera: Kanye West nemcsak a feleségét alázta meg, de a feminista aktivizmust, a művészetet és téged is

A BIANCA további részében mintegy félelmetes hasonlatként kettejükről úgy beszél, mintha ők lennének „az új Cassie és Diddy”. Ez azért ijesztő, mert a jelenleg szexuális visszaélés és szexkereskedelem vádjával a bíróság előtt álló P. Diddy többször bántalmazta volt párját, Cassie Venturát, Kanye West pedig korábban nyilvánosan kiállt rappertársa mellett. A dalban szó esik még arról is, hogy a férfinak fogalma sincs, hol van Bianca, de nem alszik, amíg a nő haza nem tér.

Kanye West és Bianca Censori 2022 decemberében házasodtak össze és kapcsolatuk során gyakran kerültek a címlapokra, különösen az idei Grammy-díjátadó vörös szőnyegén való megjelenésük után, ahol a nő konkrétan egy teljesen átlátszó ruhát viselt, fehérnemű nélkül. A felháborító mutatvánnyal kapcsolatban gyorsan felmerült a kérdés, hogy vajon maga Censori önszántából vállalkozott a botránykeltésre, vagy nem volt más választása?

Sokak szerint ez volt az egyik utolsó csepp a pohárban, de szakításukhoz hozzájárultak West antiszemita és rasszista kirohanásai az X-en - a dalban erről is szó van, a rapper konkrétan bevallja, hogy volt feleségének pánikrohamai voltak a posztok miatt - írja a Mirror.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)