Károly király és Kamilla királyné koronái különlegesebbek, mint hinnéd

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már csak három hét és sor kerül az Egyesült Királyság egyik legnagyobb történelmi eseményére: Károly király és Kamilla királyné koronázására. Ahogy közeledik a nagy nap, úgy tudunk meg egyre többet a ceremónia részleteiről - ezúttal a koronaékszerekről.

Károly király és Kamilla királyné koronaékszerei egyszerűen lélegzetelállítóak lesznek
Károly király és Kamilla királyné koronaékszerei egyszerűen lélegzetelállítóak lesznek
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Károly király és Kamilla királyné koronázására május 6-án kerül sor, és már azt is tudjuk, hogy 2000 vendég teszi tiszteletét az eseményen - köztük Harry herceg is, igaz Meghan Markle nélkül. Arról azonban eddig még nem volt információnk, hogy miként is fog kinézni a király koronája, ezért jöjjön most minden, amit a fejdíszről tudni érdemes!

A monarchia központi jelképei

2022 decemberében a Buckingham-palota bejelentette, hogy az 1661 óta őrzött londoni Towerből már elhozták a koronákat, hogy idejében megkezdődhessenek az átalakítások - ugyanis a fejfedőket át kell méretezni. A dísztárgyak május 26-án pedig visszakerülnek eredeti helyükre, és egy új kiállítás keretében mutatják be őket az új Ékszerházban.

„A koronaékszerek a Brit Monarchia legerőteljesebb szimbólumai, és mély vallási, történelmi és kulturális jelentőséggel bírnak. Lenyűgöző eredetüktől a koronázási szertartáson való felhasználásig a Jewel House bemutatja gazdag történetét ennek a csodálatos gyűjteménynek - minden eddiginél mélyebb és részletesebb módon” nyilatkozta Charles Farris, a monarchia történetével foglalkozó történész.

Hatalmas súlya van

Károly király fejére a hagyományokhoz híven Szent Eduárd koronaékszere kerül, amelyet 1661-ben készítettek el II. Károly számára, és a korábbi, 1649-ben beolvasztott koronát helyettesítették vele. A palota szerint a korona története egészen a 11. századig nyúlik vissza, és Hitvalló Eduárdról kapta a nevét.

Meghan Markle nem lesz ott a koronázáson, és hidd el, jó oka van rá

Meghan Markle nem lesz ott a koronázáson, és hidd el, jó oka van rá

A korona bársonysapkája hermelinszalaggal és tömör arany kerettel rendelkezik - rubinokkal, ametisztekkel, zafírokkal, gránáttal, topázokkal és turmalinokkal díszítve. Az ékszert a koronázásra tartják fenn, és utoljára a néhai II. Erzsébet királynő viselte. Tudni érdemes róla, hogy több mint két kilogrammot nyom, ezért mindössze csak pár másodpercig lesz az uralkodó fején.

Szent Eduárd koronája
Fotó: Tim Graham/Getty Images

Utoljára Erzsébet királynő temetésén láthattuk

A ceremónia után Károly király lecseréli a fejdíszt a gyakrabban használt birodalmi állami koronára (ugyanis az sokkal kisebb súlyú). A birodalmi állami koronát a királynő is viselte koronázása alkalmából, és utoljára a temetési szertartás alatt a koporsóján láthattuk azt. A Történelmi Királyi Palota honlapja szerint a koronát először 1838-ban rendelték meg Viktória királynő megkoronázására. A lenyűgöző ékszer a világ negyedik legnagyobb csiszolású, 317,4 karátos gyémántját, a "Cullinan II"-t tartalmazza.

A birodalmi állami korona
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

A Cullinan II felett található a Fekete Herceg Rubinja, amely az egyik legrégebbi darab a család koronaékszer-gyűjteményében. A fejdíszt további négy rubin, 11 smaragd, 17 zafír, 269 gyöngy és több mint 2500 kisebb gyémánt díszíti.

Rendkívüli pillanat várható

Kamilla királyné fejére Mária királyné koronája kerül majd, amely 2200 gyémántot tartalmaz, és a királyné viselte, amikor 1911-ben férje, V. György király mellett részt vett a koronázáson.

Ezért lesz Károly király koronázása a 21. század legnagyobb történelmi eseménye

Ezért lesz Károly király koronázása a 21. század legnagyobb történelmi eseménye

Nagyon szokatlan, hogy valaki egy már meglévő koronát a király hitveseként visel (és nem készíttetnek számára új koronaékszert), és a 18. század óta nem volt rá példa. Akkor Karolina királynő, II. György hitvese öltötte magára Modenai Mária koronáját. A palota megjegyezte, hogy a döntést „a fenntarthatóság és a hatékonyság érdekében" hozták.

Mária királyné koronája
Fotó: Universal History Archive/Getty Images

A néhai Erzsébet királynő előtt tisztelegve a fejdíszt a Cullinan III, IV és V gyémántok díszítik, amelyek a híres Cullinan - a valaha talált legnagyobb - gyémánt-kollekcióból valók. Az ékszerek a néhai uralkodó személyes ékszergyűjteményének részét képezték, és gyakran hordta azokat brossként. A Buckingham-palota azt is bejelentette, hogy a nyolc levehető boltív közül négyet eltávolítanak Mária királyné koronájáról, hogy „más benyomást keltsen, mint amikor ő viselte az 1911-es ceremónián”. A módosítások elsődleges célja - az átméretezésen túl -, hogy ezen a jeles napon egyedi koronázási ékszer kerüljön mindkét uralkodó fejére.

Forrás: people.com

Tudj meg többet a közelgő koronázásról:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez is érdekelhet

„Amikor flörtölni kezdtem egy pincérrel, tudtam, hogy meg kell menteni a kapcsolatunkat”

„Amikor flörtölni kezdtem egy pincérrel, tudtam, hogy meg kell menteni a kapcsolatunkat”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Kimerültél testileg és szellemileg is? Derítsd ki, mi állhat a háttérben! (x)

Kimerültél testileg és szellemileg is? Derítsd ki, mi állhat a háttérben! (x)

PR

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

PR

Nem tudsz leszokni a dohányzásról? Ezt kell tenned a szakértő szerint (x)

Nem tudsz leszokni a dohányzásról? Ezt kell tenned a szakértő szerint (x)

PR

A te ciklusod rendben van? Mutatjuk az egészséges ciklus öt ismertetőjegyét (x)

A te ciklusod rendben van? Mutatjuk az egészséges ciklus öt ismertetőjegyét (x)