A palota közleményt adott ki: Károly király és Kamilla királyné megszólaltak a tragédiával kapcsolatban
Károly királyt és feleségét, Kamilla királynét „mélyen megrázta és elszomorította” a feltételezett terrortámadás, ami október 2-án reggel történt egy manchesteri zsinagógánál. A királyi pár szívszorító sorokkal üzent azoknak, akik bármilyen formában érintettek a tragédiában.
Ezeket láttad már?
A hatóságok feltételezése szerint terrortámadás történt egy manchesteri zsinagóga előtt Jom Kipur idején, vagyis a zsidóság legszentebb napján. A támadást követően a HELLO! magazin információi szerint két ember életét vesztette, három másik személyt pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A tragédia kapcsán Károly király és Kamilla királyné is megszólalt, hivatalos közleményben tudatták együttérzésüket az érintettekkel.
„A feleségemmel együtt mély megrázkódtatással és szomorúsággal értesültünk a szörnyű manchesteri támadásról, különösen egy olyan napon, ami ilyen jelentős a zsidó közösség számára. Gondolataink és imáink mindazokkal vannak, akiket bármilyen módon érintett ez a megdöbbentő eset, és nagyra értékeljük a mentőszolgálatok gyors intézkedését” - áll a Buckingham-palota által kiadott nyilatkozatban.
Harry herceg és Meghan Markle is közleményt adtak ki
A 91 éves korában elhunyt Jane Godall Harry herceg és Meghan Markle jó barátja volt, akivel korábban kisfiuk, Archie herceg is találkozott. A pár nyilatkozatát a PEOPLE magazin tette közzé, amiben megható sorokkal emlékeztek meg a világhírű csimpánzkutatóról.
„Dr. Jane Goodall egy látnok humanitárius és tudós volt, aki nemcsak a bolygó barátja volt, hanem a miénk is. Az életek megváltoztatása iránti elkötelezettsége túlmutat azon, amit a világ látott belőle, és azon is, amit mi személyesen éreztünk. A kezében tartotta a fiunkat, Archie-t, amikor megszületett, és szeretettel, gondoskodással árasztotta el azokat, akiknek megadatott, hogy ismerhették. Nagyon fog hiányozni” - fogalmazott a hercegi pár a közleményében.