Váratlanul lemondták Károly király hivatalos programját, a palota is megerősítette a hírt

2024. október 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Károly király novemberben Azerbajdzsánba utazott volna, hogy részt vegyen egy klímatalálkozón, ám a kormány nem javasolja neki az utazást, így azt végül lemondták. Az uralkodó októberi ausztráliai és óceániai utazása a hírek szerint nincs veszélyben.

Károly király novemberi programját bemondták
Károly király novemberi programját bemondták
Fotó: Getty Images /Max Mumby/Indigo

Sűrű programja lesz a következő hetekben Károly királynak: feleségével, Kamilla királynéval Ausztráliába és Szamoára utaznak. Az uralkodó további őszi programjai között szerepelt még egy azerbajzsáni klímatalálkozó, ám azt váratlanul lemondták.

Nem várt programmódosítás

A kormánytól kapott javaslat után Károly király úgy döntött, végül mégsem utazik el a Cop29 klímatalálkozóra - erősítette meg a hírt a Buckingham-palota. A Hello magazine azt írja, az esemény november 11-én lesz az azeri fővárosban, Bakuban, alig több mint két héttel azután, hogy a királyi pár hazaérkezik ausztráliai és szamoai körútjáról.

Az uralkodó illetve a királyi családtagok nemzetközi találkozókon való részvételéről általában azután szoktak dönteni, hogy meghallgatják a kormány tanácsát. Károly király tavaly debütált a klímatalálkozón, amit akkor Dubajban rendeztek, az egy évvel korábbi eseményre, Egyiptomba nem kapott meghívást.

Nem ez az első alkalom, hogy Károly király őszi menetrendjében változtatásokat hajtanak végre. A király és felesége, Kamilla királyné október 18. és 26. között látogat majd el a világ túlsó felére. Először Ausztráliában lesz dolguk, majd átutaznak Szamoára a Nemzetközösségi Kormányfők Találkozójára. Korábban megerősítették, hogy a rákkal küzdő Károly az utazásig folytatja kezeléseit, majd orvosi engedéllyel egy rövid időre, míg tart az utazás, felfüggesztik azokat.

Károly királynak egyetlen születésnapi kívánsága van: szívszorító, mire vágyik

Károly királynak egyetlen születésnapi kívánsága van: szívszorító, mire vágyik

Az orvosok még közbeszólhatnak

Az eredeti tervek egyébként arról szóltak, hogy Új-Zélandra is ellátogatnak majd, ám ezt le kellett mondaniuk, hogy minél előbb folytatódhassanak a kezelések az Egyesült Királyságban. Az orvosok azt tanácsolták az uralkodónak, egyelőre mindenképp mellőzze a hosszabb utazásokat, hiszen most a gyógyulása élvez prioritást.

Történelmi jelentőségű esemény

Úgy tudni, az orvosok még közbeszólhatnak, egészségi okokból a programban további módosításokat hajthatnak majd végre. Az utazás egyébként történelmi jelentőségű, Erzsébet királynő utoljára 2011-ben járt Ausztráliában. Károly király hercegként 2018-ban utazott ide feleségével, amikor az akkori uralkodót képviselték a Nemzetközösségi Játékokon.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Netflix bearanyozza a karácsonyt, ezeket a sorozatokat mind az ünnepekre kapjuk

A Netflix bearanyozza a karácsonyt, ezeket a sorozatokat mind az ünnepekre kapjuk

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)