Ezért ünneplik Károly király születésnapját hónapokkal korábban

trooping the colour
Vajon készül ennél is ikonikusabb kép az idei ünnepségen?
Fotó: Profimedia

Ez is érdekelhet

Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett

glamour plusz ikon Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett

2023. június 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Trooping the Colour hagyományosan a brit uralkodó születésnapi ünnepségsorozata. Idén június 17-én izgulhatunk, hogy vajon a legifjabb királyi gyermekek rosszalkodnak-e a Buckingham-palota erkélyén. Bár Károly gyermekkora óta részt vett a legfontosabb királyi eseményen – először nagyapja, VI. György király, majd édesanyja, Erzsébet királynő tiszteletére –, az idei ünnepek jelentőségteljesek, mivel uralkodóként ez lesz számára az első, ahol őt ünneplik.

Az első ilyen eseményt a történészek II. Károly király uralkodása idejére vezetik vissza, aki 1660 és 1685 között uralkodott. Valószínűleg II. György király uralkodása idején, 1748-ban fordult elő először, hogy nem az uralkodó valódi születésnapja idején tartották, ennek oka pedig meglehetősen prózai: novemberben nem jó az idő. Ennek ellenére a parádé állandó helyet kapott a király éves naptárában, általában júniusban tartják, és az uralkodó király vagy királynő hivatalos születésnapjaként szolgál – függetlenül attól, hogy mikor van a tényleges születésnapjuk.

Milyen lesz az idei?

Június 17-én 1500 katona, 300 ló és 400 zenész gyűlik össze. A királyi család tagjai lovas kocsival vagy lóháton utaznak a Buckingham-palotától a közel egy mérföldre lévő St. James’ Parkban található Lóőrség felvonulásáig. Ott a 74 éves király fogadja és tiszteleg a különböző hadosztályok előtt.

Ez után visszatér a család a Buckingham-palotába, és az erkélyen kerül sor a nap legikonikusabb fotósorozatára, amikor a Királyi Légierő gépei tisztelegnek az uralkodó előtt, a legifjabb trónörökösök pedig izgalmas arcokat vágnak. Ugyanebben az időben a közeli Green Parkban díszlövéseket lehet majd hallani, az utcán pedig hatalmas tömeg élteti ilyenkor az uralkodót.

Lajos herceg kópéskodása minden másról elterelte a figyelmet a királynő ünnepségén

Lajos herceg kópéskodása minden másról elterelte a figyelmet a királynő ünnepségén

Már zajlanak a próbák, nem egyszerű a feladat

Közben egy ilyen nagyszabású eseményt természetesen már jóval korábban elkezdenek próbálni, hogy a nagy napon, mikor több ezernyi szempár a helyszínen, és rengeteg érdeklődő a közvetítéseken keresztül nézi a parádét, tökéletes műsort és koreográfiát lásson. Minden egyes másodpercnek jelentősége van a forgatókönyvben, ezt pedig muszáj többször is gyakorolni, ha esik, ha fúj. Vagy ha éppen rekord meleg van, mint most Londonban, ahol a híres esős időjárás helyett szokatlan kánikula tombol. És szombaton tartották azt a szemlét, amelyen Vilmos herceg is részt vett, emellett a katonák az ikonikus uniformisban, azaz medvebőr kucsmában és piros zakóban álltak a tűző napon. A hőség miatt legalább hárman el is ájultak. Vilmos herceg a közösségi médiában személyesen köszönte meg minden résztvevőnek, hogy ott voltak. “A körülmények nehezek voltak, de mindannyian nagyon jó munkát végeztek. Köszönöm” - írta Twitter-bejegyzésében. A ceremónia az utolsó esemény a Trooping of the Colour előtt, részt vett rajta Vilmos herceg is, szintén medvebőr kucsmában és piros zakóban, egy Darby nevű lovon lovagolt. Darby egyébként nem egy ló a sok közül, a Kanadai Királyi Lovas Rendőrség ajándéka, és tavaly ő vezette a királynő temetési menetét is.

Ne maradj le a a királyi család életéről!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Életmentő öngondoskodás: A 3 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha a vírus eléri a családot (x)

Életmentő öngondoskodás: A 3 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha a vírus eléri a családot (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)