Katalin hercegné születésnapja minden eddiginél különlegesebb lesz, és az ok szívszorító

2025. január 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Katalin hercegné január 9-én ünnepli 43. születésnapját, ami új kezdetet jelenthet a gyógyulófélben lévő Katalin és családja számára. Vilmos herceg ráadásul fontos hercegi kötelezettségről mondott le annak érdekében, hogy a feleségével együtt ünnepelhessen. Döntése egyértelművé tette: számára a családja az első.

Katalin hercegné 43 éves lesz
Katalin hercegné idei születésnapja nagyon különleges lesz
Fotó: Northfoto

Katalin hercegné nagyon nehéz évet tudhat maga mögött. Tavaly márciusban bejelentette, hogy rákbetegséggel küzd, majd hónapokig szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Bár szeptemberben elárulta, hogy befejezte kemoterápiás kezeléseit, továbbra is a gyógyulására összpontosít. Éppen ezért lesz hatalmas mérföldkő számára a 43. születésnapja, hiszen ez egy kemény év lezárását, és az új kezdetet is jelképezi.

A hercegné születésnapja azonban idén egy napra esik Jimmy Carter volt amerikai elnök temetésével, és sokan azt várták, az eseményen Vilmos herceg képviseli majd az angol királyi családot.

Eddig ugyanis mindössze kétszer fordult elő, hogy a királyi család egyik tagja részt vett egy amerikai lakos temetésén (2004-ben Ronald Reagan, 2018-ban pedig George Bush temetésén) és mindkét alkalommal Károly király képviselte a családot - walesi hercegként. Mivel ez a cím már Vilmost illeti, valószínűleg az ő feladata lett volna, hogy részt vegyen az eseményen.

Vilmos helyett azonban az uralkodó öccse, Eduárd herceg képviseli majd a családot a szertartáson, melynek hallatán a Mirror szerint többen is megbotránkoztak. Vilmost azonban ez egyáltalán nem befolyásolta a döntésében: a felesége mellett szeretne lenni a születésnapján.

Katalin hercegné betegsége megváltoztatta a viselkedését: erről az egy dologról teljesen máshogy gondolkozik

Katalin hercegné betegsége megváltoztatta a viselkedését: erről az egy dologról teljesen máshogy gondolkozik

Ilyen lesz Katalin hercegné születésnapja

Jennie Bond királyi szakértő szerint Katalin hercegné születésnapi ünnepsége szűk, családi körben zajlik majd, és Vilmos mindent megtesz majd annak érdekében, hogy elkényeztesse a feleségét.

Ez a születésnap sok szempontból emlékezetes lesz - egy új és remélhetőleg boldogabb év kezdetét jelzi, és egy olyan év végét, amely az egész család számára brutális volt - mondta el Jennie az OK! magazinnak.

„El tudom képzelni, hogy ajándékokkal fogják elhalmozni - talán kényeztető termékekkel, például luxus fürdőolajokkal és illatos gyertyákkal. Vilmos talán meglepi egy selyempizsamával vagy egy kasmírpulóverrel” - árulta el a szakértő, majd hozzátette, hogy azon sem lepődne meg, ha Vilmos ágyba vinné Katalinnak a reggelit ezen a különleges napon.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Vízöntő horoszkóp számára 2026 nyara mindent megváltoztathat

A Vízöntő horoszkóp számára 2026 nyara mindent megváltoztathat

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)