Mérföldkőhöz érkezett Katalin hercegné, erre nem volt példa a gyógyulása óta

Katalin hercegné Olaszországba látogatott
Katalin hercegné Olaszországba látogatott
Fotó: Pool / Pool / Getty Images

Ez is érdekelhet

Dézsi Ibolya: „Sosem késő elkezdeni azzal foglalkozni, ami igazán kiteljesít minket”

glamour plusz ikon Dézsi Ibolya: „Sosem késő elkezdeni azzal foglalkozni, ami igazán kiteljesít minket”

2026. május 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2024 elején jelentette be Katalin hercegné, hogy rákot diagnosztizáltak nála, azóta hasi műtéten esett át, végül tavaly januárban a palota közölte, hogy a betegség remisszióban van. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett Vilmos herceg felesége.

Olaszországba érkezett a héten Katalin hercegné, akinek ez az első külföldi útja rákdiagnózisa óta. Az Express beszámolója szerint a walesi hercegné „tele energiával és lelkesedéssel” tekint első külföldi útjára a 2024 eleji rákdiagnózis óta. Tizennyolc hónappal azután, hogy bejelentette, hogy remisszióban van, a látogatást a hercegné gyógyulásának „fontos lépésének” tekintik. Már csak azért is, mert megújult erővel vetette bele magát a korai gyermekkorral kapcsolatos munkájába, és azt tervezi, hogy „feljebb kapcsol”.

Katalin hercegné szerdán délután, röviddel Reggio Emilia városába való érkezése után egyenesen egy óvodáscsoport felé vette az irányt, és olaszul váltott velük pár szót. Később a városháza ünnepségén átvette a város legmagasabb kitüntetését, a Primo Tricolore-t. A leendő királyné megismerkedett a Reggio Emilia-i módszerrel, egy speciális oktatási filozófiával, majd később a gyakorlatban is megtekintette annak működését.

Szeretettel fogadták az olaszok Katalin hercegnét
Fotó: Pool / Pool / Getty Images

Ez egy hatalmas pillanat a hercegné számára” – mondta a hercegné egyik tanácsadója. „2026-ban számos kiemelkedő esemény lesz, de mivel ez az első külföldi látogatása a felépülése óta, ez valóban rendkívül fontos pillanat számára.” Hozzátették: „Úgy gondolom, helyes, hogy a betegségét követő első külföldi útja egy olyan témára összpontosít, amelynek támogatásáért az elkövetkező évtizedekben is elkötelezett, és amely egy valódi probléma, amelyre rá szeretné irányítani a figyelmet.Katalin hercegné kétnapos útjának középpontjában munkája áll, mely sokat foglalkozik azzal, hogy kiemelje: a gyermekek első öt éve milyen fontos szerepet játszik az életük további részének alakulásában.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Támogatott Tartalom

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Támogatott Tartalom