5 éve titkolják a szerelmüket, de most lebukott a hollywoodi álompár

2017. szeptember 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évek óta mindenki pletykál róla, de soha igazán bizonyítani senki nem tudta eddig, hogy Katie Holmes és Jamie Foxx valóban egy párt alkotnának.

Volt néhány lesifotó ugyan, amiből láthattuk, hogy együtt vacsoráznak, de ezek éppen annyira bizonyíthatták, hogy közös befektetési ügyeikről beszélgetnek, vagy azt, hogy barátként időnként találkoznak, mint azt, hogy valóban egy párt alkotnának.

Már öt éve tartja magát a pletyka, hogy a két színész együtt van, sőt már eljegyzésről is hallottunk, de ezidáig még egyetlen értékelhető bizonyítékot sem láttunk. Tegyük, hozzá, hogy idén mintha a páros kevéssé figyelne a titkolózásra, mert lencsevégre kapták őket Párizsban a repülőtéren, később pedig egy étteremben. Most azonban a tengerparton kézenfogva andalogtak a hétvégén, amit a lesifotósok alaposan dokumentáltak is. Annak ellenére, hogy Jamie Foxx korábban még határozottan tagadta, hogy randiznának, most már aligha kell megkérdezni bárkit is erről, hiszen a szemünknek ezért jobban hiszünk, amúgy nagyon cukik együtt!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom