Kezdjetek el élni, emberek!
Polgár Csaba és Nagy Zsolt. Mindketten az Örkény Színház társulatának tagjai. Egyikük robbanékony, a másik lefojtott. Mindketten pályájuk csúcsán, fontos szerepeket játszanak. Az egyik Hamlet, a másik Tartuffe. Mindketten apák. Az egyik rendez is, a másik még csak tervezi.
Ezeket láttad már?
Hol találkoztatok először?
CSABA: A Surprise party c. előadás olvasópróbáján, öt vagy hat éve, amit Kárpáti Péter írt és rendezett. Most volt belőle az utolsó előadás.
ZSOLT: Csaba volt a barátom, aki gyakorlatilag a halálba kergetett. Legendás előadás volt. Úgy volt meghirdetve, hogy ez egy titkos házibuli. Az Astorián, az aluljáróban találkoztak a nézőkkel, fölvezették őket a Kossuth Lajos utcába, egy polgári házba, a második emeletre, ott elindult a zúzda. Igazi fekélyes előadás volt, amikor nem szégyelled, hogy mennyire undorító vagy, mint színész.
CSABA: Nagyon szerettük. Igazi undergrund volt, és nagyon személyes.
Mindketten régi független színházasok vagytok, akik közben egy kőszínházban társulati tagok.
CSABA: Főleg Zsolti, ő fontos dolgokat csinált független területen.
ZSOLT: Én nem csináltam még társulatot, te meg már igen. És én még nem rendeztem.
CSABA: Mást jelent ma már független színházasnak lenni, felborult az egész rendszer. Nemrég még erősebb volt a választóvonal, mára összemosódott. Az emberek nagy része azt gondolja, hogy az alternatív színházakban lila füstben, meztelenül ágál valaki egy ketrecben, és valami nézhetetlen dolgot művel. De ennek a képnek a valósághoz semmi köze.
ZSOLT: Én mindkettőben vastagon részt vettem. Békéscsabán kezdtem, két évet voltam ott, ugyanúgy dolgozni akarnak ők is. Mindenhol, ahol jártam, a Nemzetiben, az Örkényben, a Fehérvári Színházban, a Dunaújvárosiban, a Krétakörben, a Vígszínházban, mindenki ugyanazt akarja. Egyszerűen a függetleneknél nincs annyi pénz, de közben meg nincs ilyen, hogy független színház. Állami pénzt kap mindenki, pályázatokon szerzik meg ők is a költségvetésüket. Mi, annakidején a Krétakörrel azért harcoltunk, hogy ismerjenek el minket, mint rendes színházat. És ne alternatív színházazzanak.
CSABA: Az különbség, hogy egy kőszínházban ki kell tölteni egy évadtervet, van x színészed, azokat foglalkoztatni kell, tekintettel kell lenni arra, hogy hány néző jön be a színházba. Kötöttebb a rendszer, működtetni kell, termelni. Egy "okos" ember egyszer közölte, hogy az alternatívok 12 embernek játszanak. Akar a fene 12 embernek játszani, mindenki 600-nak akar.
ZSOLT: Az a fontos, hogy történik valami, vagy nem történik. Itt, az Örkényben történik. Nagyon jó irányba mozog a társulat.
Csaba, mit szóltál, amikor kiderült, hogy Zsolt az Örkénybe szerződik?
CSABA: Örültem neki. Mindenkinek jót tesz, ha egy hozzá hasonló korú színész megjelenik. Stimulálja.
ZSOLT: Muszáj feszültségnek lenni. A nyugalom minden alkotói folyamatot azonnal megöl. Sőt, a raktáros munkáját is, ha nincs benne feszültség, nem fejlődőképes, vége van. Egyszer az egyik igazgatómnak mondtam, hogy meg kéne becsülni, ha egy embernek más a gondolkodása egy munkáról. Ha véleménykülönbség van. Nem baj, ha az emberek mást gondolnak, mint te. Esetleg el lehet gondolkozni a másik álláspontján. De nem értette meg, ki is rúgott.
CSABA: Ha egy vezető kirúg valakit a színházából, az valahol az ő kudarca is.
ZSOLT: Nem működik az, ha valaki dogmatikusan akarja irányítani a színházat, úgy, ahogy a nagy őseitől tanulta. Rossz módszerrel. Fontos, hogy hogyan motiválod a munkásaidat, mennyire becsülöd meg a műszakot, mindenkit, aki neked dolgozik. Különben az embereid elfásulnak.
Zsolt, te egy robbanó alkat vagy, Csaba sokkal visszafogottabb, lefojtottabb.
CSABA: Én egy neurotikus szorongó vagyok. Próbálok néha ellene viselkedni, akkor meg nevetséges leszek.
ZSOLT: Én is félelemből támadok ám. Rettegek attól, hogy mikor fogom elrontani, és akkor nagy a pofázás. De sokat fejlődtem, már 40 éves vagyok, van 4 gyerekem. Történt már egy-két dolog az életemben.
Skatulyátok szerint Zsolt a rossz fiú, Csaba a jó fiú. Nem zavar ez titeket?
ZSOLT: Legyek inkább ez a rossz hírű, aki most vagyok. Aki megismer, rájön, hogy ez csak egy toposz, a szenvedélyes ember biztosan buta, verekedős, agresszív, nagyhangú. Aki megismer, rájön, hogy nem ilyen vagyok, és pozitívan csalódik.
CSABA: Én a negatív csalódás vagyok…
ZSOLT: Az zavar, hogy én a skatulyám szerint nem lehetek intellektuális. Mert én egy zsigeri állat vagyok, akinek nincs gondolat a fejében. Értelmes emberek nem látják meg a munkáimban a gondolatiságot, az összefüggéseket. Ezért születnek unalmas újságcikkek is, mindenki ugyanazt kérdezi, még a fotók is ugyanolyanok.
Csaba, te rendező is vagy. Zsolt, te nem szeretnél rendezni?
ZSOLT: Rendezni is szeretnék, meg társulatot is csinálni, meg tanítani is. De soha nem fogok. Ahhoz sokkal többet kell tudni. Belőlem soha nem lesz színészből lett rendező.
Csaba, benned mi az a többlet, amiért ez veled már megtörtént?
CSABA: Így alakult. Amikor a HOPPart-al megalakultunk, nem volt pénz rendezőre. Találtam egy Kleist darabot, ami érdekelt, megcsináltuk, ez volt a Hermann csatája.
ZSOLT: Az egy jó előadás volt.
CSABA: Volt belőle vagy öt előadás, az egyiket látta Erős Balázs, a MU akkori igazgatója. Megkeresett, hogy csináljak valamit. Ha valaki felajánl egy színházat, hogy gyere ide, azt csinálsz, amit akarsz, azokkal, akikkel akarsz, akkor azt meg kell csinálni. Így született a Korijolánusz, amivel jártunk külföldön, és meghívtak rendezni a Müncheni Volkstheaterbe. Nem tartom magam gyakorlott rendezőnek, ezekkel az emberekkel tudok együtt dolgozni.
Ha hívna valaki egy nagy kőszínházba rendezni, kipróbálnád?
CSABA: Biztosan, a kalandvágy megvan bennem.
Májusban lesz az Örkényben Csaba rendezésében a Hét szamuráj bemutatója. Mi érdekel ebben a történetben?
CSABA: A két világ közti különbség, a városi és a vidéki életforma találkozása. És hogy mi történik egy csoporttal, ha megtámadja egy erőszakszervezet.
ZSOLT: Meg a bosszúvágy. Az is fontos abban a történetben. Magamon szoktam észrevenni, hogy ha valami nem sikerül, akkor jön a bosszúvágy. Legyen az akár egy ember a másik autóban, ordítok egyet, és már jobban érzem magam. A lefojtott indulatok is benne vannak. Csodálatos, hogy az emberek tudnak sétálni az utcán, és nem szurkálják agyon egymást. Mi gátol meg minket ebben? Hiszen mi is állatok vagyunk, rengeteg indulattal. Mégis szépen megy a forgalom, bevásárolunk, létezünk.
Zsolt, te melyik történetet rendeznéd meg?
Az Othellót meg fogom egyszer rendezni. Abban megbuktam, azóta is bennem van, hogy meg kéne csinálni. Kellene húsz bodybilder, és egy nagyon pici tér. Sok sugdosás lenne, 1400 kiló izom között járkál egy nő. Félelmetes, hogy a férfiak képtelenek elviselni a nők jelenlétét. Nagy bajban vagyunk, és nem tudunk kommunikálni. Tegnap benn voltam a kórházban, a szülészeten. A feleség most szült, várta a férjét, mint a messiást. Megható volt a nő, ahogy percekig igazgatta a melltartóját mielőtt megjött a férj. A férfi meg ült, nézett. Rendkívül szomorú volt. A nő beszélt hozzá, ő meg nézett. Amikor végeztek, kicsit megszorítgatta a kezét, adott a szájára egy puszit, és elment. Ez egy házasság. Minden nő arról panaszkodik, hogy hol vannak a férfiak? Kik azok, akik gondoskodnak rólunk? Iszonyatosan félünk, mi férfiak. Erről beszél a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan c. film is. Lógsz anyu csecsén, apu pénztárcáján, 30 éves korodig simán ki tudod ezt tolni, aztán meg majd lesz valami.
CSABA: Az is számit, hogy mi a közeg, amiben élsz. Mi a minta. A mi generációnknak nincs minta. Van ez a közeg, ez az ország, ami jelenleg egy süppedő gumiszőnyeg, amiben fennmaradni nem lehet. És sok embernek ezek a menekülési útvonalak. Amíg nem vagyok felelős, addig oké, akkor nekem nem kell szembenéznem, nem kell feltennem a kérdést, hogy mit akarok csinálni. Mondom ezt úgy, hogy tudom a saját hibáimat, bennem is ott van ez. Nem vállalunk felelősséget, nem hozunk döntéseket.
ZSOLT: Mindenkinek megvan a maga mutogatósa. Nem én, ők. Hiszen ha megdől az, amiben én hiszek, akkor én hol vagyok, akkor elkezdek lebegni valamiben. Pedig az élet a folyamatos mozgás, változás. De komfortosabb, hogy belebetonozok az agyamba egy gondolatot, és hozzákötöm magam. Nem akarják a változást.
CSABA: Hamlet mondja: Inkább az ismert rosszat tűrjük el, mint fussunk a nem ismert felé...
ZSOLT: Pontosan. Hamlet monológja sem egyértelműen csak a halálról szól, hanem a folyamatos változásról, hogy kezdjetek el élni, emberek, mert vége lesz ennek az életnek, és ott fogsz állni az életed végén, bezárt aggyal.
Interjú: Veszprémi Judit
