Kiderült az igazság! Merénylet áldozata volt Marilyn Monroe

2015. április 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évtizedes titokra derült fény! "Összesen 37 emberrel végeztem, amikor a CIA-nél dolgoztam, és Marilyn Monroe is köztük volt ", rebegte halálos ágyán Norman Hodges, aki 41 éven át dolgozott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnél – tudtuk meg a Blikk.hu-tól.

"Marilyn Monre volt az egyetlen nő, akivel végeztem" – emlékezett vissza Hodges, aki nem bánta meg a gyilkosságot. "Amerikáért tettem! Bizonyítékok támasztották alá, hogy nemcsak a két Kennedyvel, hanem Fidel Castróval is ágyba bújt. Információkat adhatott át" – vázolta a veterán, amikor azt részletezte, hogy a 36 éves Marilyn Monroe -t miért tekintette biztonságpolitikai rizikónak a CIA.

Hodges elmondása szerint az ötös csoportot vezető Jimmy Hartworth adta parancsba a színésznő likvidálását, de a merényletnek úgy kellett kinéznie, mintha a díva öngyilkosságot akart volna elkövetni. Az egykori ügynök 1962. augusztus 5-én nem sokkal éjfél után hatolt be a hollywoodi sztár Los Angeles-i lakásába, és miközben aludt, nagy mennyiségű klórhidrátos altatót fecskendezett a testébe, amitől Monroe elhalálozott.

A kutatók, és önéletrajzírók régóta rebesgették, hogy Monroe esetében nem lehet kizárni a politikai megrendelésre megrendezett öngyilkosságot, annál is inkább, mert halála idején kezdte összeszedni magát. Búcsúlevelet sem hagyott hátra. A 78 éves haldokló Hodges ügynök vallomása azonban cáfolja az összeesküvés elméletet, miszerint John F. Kennedy elnök parancsára ölték volna meg minden idők legismertebb hollywoodi filmdíváját.

Kattints a Blikk.hu cikkére és tudj meg még többet az állítólagos merénylet részleteiről.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom