így nézett ki Kim Cattrall jóval a Szex és New York sorozat előtt: eszméletlenül gyönyörű volt már fiatalon is

2025. március 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kim Cattral számára az átütő sikert kétségtelenül a Szex és New York hozta meg. Az általa alakított Samantha Jones karaktere azóta ikonikussá vált, ma is pont akkora népszerűségnek örvend, mint a '90-2000-es években. A sorozat indulásakor a színésznő 42 éves volt - de láttad már, milyen gyönyörű volt huszonévesen (is)? Mutatjuk, hogy nézett ki, amikor elkezdett beindulni a karrierje!

El sem hisszük, hogy Kim Cattrall már 68 éves
El sem hisszük, hogy Kim Cattrall már 68 éves
Fotó: Pierre Mouton/Getty Images

Kim Cattrall a '70-es évek végén és a '80-as évek elején kezdte meg filmes pályafutását. Első nagyobb szerepét az 1975-ös Rózsabimbó című filmben kapta, majd számos sorozatban is feltűnt, például a Starsky and Hutch és a Charlie angyalai című produkciókban. Sőt, olyan kultikus alkotásokban is szerepelt, mint a Malackodók (1981), ami az egyik első nagy sikerű tinivígjáték volt.

A '90-es évek elejére már Hollywood egyik ismert arcává vált. Bár több különböző műfajban is kipróbálta magát, legtöbbször könnyed, humoros szerepben tűnt fel, ami tökéletes alapot adott számára Samantha Jones karakterének megformálásához, ami nemcsak világhírűvé, de popkulturális ikonná is tette. Galériánkban megnézheted, hogy nézett ki Kim Cattral a karrierje elején, a Szex és New York előtt.

true
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)