Kókai Tünde: „Folyamatosan ápolom a magammal való kapcsolatomat is”
Február 12-én érkezik a hazai mozikba a Beléd estem című romantikus vígjáték. Ebben játszik egy kisebb szerepet Kókai Tünde, ami jó apropó volt a beszélgetéshez.
Ezeket láttad már?
- A „Beléd Estem" című magyar romantikus vígjáték február 12-én debütál a mozikban.
Elég komoly repertoárja van az Örkény Színházban, ezért nem sok lehetősége van a különböző szakmai kitekintésekre. Tiszeker Dániel azonban nem adta fel a korábbi elutasításokat, mert mindenképpen szerette volna, ha Kókai Tünde játszik a filmjében.
Hogy kerültél a Beléd estem című filmbe? Castingoltak?
Egyszerűen felhívott Tiszeker Dani és megkérdezte, hogy szeretném-e a szerepet.
De jó lenne, ha minden ilyen flottul menne, nem?
Bizony, kivételes helyzet, amikor nem castingra hívják az embert, hanem konkrétan rá gondolnak egy szerep kapcsán. Egyik korábbi filmjénél is keresett, de akkor nem értem rá, emiatt különösen jól esett tőle ez a gesztus.
Kit játszol a filmben?
Rujder Vivien a film főszereplője, aki egy egy balesetben fejsérülést szenvedő színésznőt játszik. A baleset következtében benne ragad a legutóbbi filmszerepében, és azt hiszi, hogy ő egy fodrász a 90-es évekből. Én szintén egy színésznőt játszom, Kingát, aki a fodrászatban a többiekkel együtt igyekszik fenntartani ezt az illúziót, orvosi utasításra. Csak néhány napot forgattam, de izgalmas volt, hogy az otthonomtól csak két utcával kellett arrébb mennem és újra a 90-es években találtam magam.
Kovács Tamás: „Gazdagabb az ember lelke, ha határon túl születik, egész egyszerűen több van a puttonyában”
Te a 90-es évek elején születtél, volt olyan dolog, amire emlékeztél abból az időszakból?
A szett és az egymás közötti beszélgetések visszarepítettek kicsit a gyerekkoromba. Késői gyerek vagyok, a nővéreim akkor már nagy kamaszok voltak, tehát az ő hatásuk a felnövésemre eléggé jelentős. A pelus cseppet sem gátolt abban, hogy mindenhova velük akarjak menni. Mondjuk fodrászhoz még elkísérhettem őket, de diszkóba már nem vihettek magukkal, ezért folyton szükség volt különböző lerázós taktikákra. Az is segítette az időutazást, hogy Hernádi Judittal, Falusi Mariannal és Ábel Anitával forgattam együtt, akik meghatározó TV-s személyiségei voltak a 90-es éveknek.
Elég sokat dolgozol a színházban, mennyire volt felüdülés egy kicsit más térben, más közegben dolgozni?
Mindig felüdülés, ha van egy kis kitekintés, szükségesek az új impulzusok. Csak sajnos az időbeosztásom és a logisztika ezt nem mindig engedi. Ilyenkor figyelnem kell, hogy friss tudjak maradni a színházi hétköznapokban. Különösen akkor embert próbáló, ha huzamosabb időket töltünk odabenn és kevés lehetőség marad a regenerálódásra egy-egy nagyobb feladat után. Egy kőszínházban a szokott helyzetbe való belekényelmesedés és a kiégés is folyton lesben állnak. Ezt a fajta létezést szokás a házassághoz hasonlítani, de bármilyen emberi kapcsolatról elmondható, hogy nem egy kész és magától értetődő dolog, ami majd csak úgy megadja a várt szeretetet, biztonságot, visszacsatolást, izgalmat, miegyebet. Folyamatos energiacsere kell legyen, meg kell újulni benne időről-időre és felfedezni a még nem ismert részeit.
Ehhez képest tíz éve vagy az Örkényben, ami az első munkahelyed. Van lehetőséged arra, hogy megújulj, ha egy helyben vagy?
Fene se gondolta volna, hogy tíz év így elrepül, vagy egyáltalán, hogy itt maradok ennyi ideig. Ez ma már nem trendi, bár engem igazából örömmel tölt el, mert általában véve a hosszú távok híve vagyok. A mi szakmánkban nincs annyi lehetőség és rugalmasság, illetve a struktúra sem igazán alkalmas arra, hogy az ember ki-be ugráljon egyik társulatból a másikba. De alapvetően nem is volt nyomós érvem a kiugrásra. És közben meg annyi minden történt, amitől egyáltalán nem érzem magamat egy helyben. Fizikailag lehet, de bennem is sok minden alakult, változott, illetve az intézményen belül is éppen egy váltás van folyamatban.
Van arra bevált technikád, ha összecsapnak feletted a hullámok? Hiszen ha rossz passzban vagy, akkor is játszani kell este.
Az egyszerű „rossz passznál” segít például, ha nem hangoztatom. Illetve nincs is már bennem annyi ellenállás az este előtt, mert legtöbbször kifejezetten az előadás segít át egy-egy nehezebb állapoton, amibe éppen beleragadtam. A megelőzéshez fontos, hogy szakítsak időt másféle tevékenységekre. Annyi minden érdekel még a világból. Kell, hogy intenzíven ápoljam az emberi kapcsolataimat, amibe a saját magammal való kapcsolat is beletartozik. Azonnal feltölt a sport, a hosszú séták a kutyával, vagy ha minél távolabb megyek a várostól. Ha sokáig nincs zöld körülöttem, félő, hogy bekattanok. Szerencsére a szüleim vidéken élnek, hozzájuk mindig nagyon jól esik hazamenni.
Farkas Franciska: „Már nem vagyok türelmetlen és elégedetlen”
Ha pedig a rossz passznál komolyabbról van szó - mint sok egyéb ránk hagyományozott szakmai ártalom, a show must go on-elv is éppen átmegy egy szavatossági teszten, leginkább a covidnak köszönhetően. Hogy az embernek be kelljen mennie a munkahelyére, és a fején pörögni, ha lázas, lesérült, vagy egyáltalán, csúcsra járatott idegrendszerrel dolgozni, amikor a magánéletében, ne adj Isten, tragikus változások következnek be, az már lassan nem csak egy civil számára elképzelhetetlen, hanem a szakmán belül is vitákat gerjeszt.
A párod, a baráti köröd szakmabeliekből vagy civilekből áll?
Hál’ Istennek vegyes. Alapvetően egy szűk, zárt közeg az, akikkel a munkából, vagy a korábbi tanulmányokból kifolyólag találkozom. Plusz energiát igényel, ha tágítani szeretném az ismeretségi körömet. Ez olyan ráfordítás, ami megéri. A nem színházi kapcsolataim sokat segítenek abban, hogy kilássak a buborékból.
Korábban rendeztél is, és volt olyan előadás, amelynek a zenéjében voltál közreműködő. Ezek is a megújuláshoz kellettek?
Abszolút! Van is bennem ilyen irányú érdeklődés, a felfrissülés pedig kellemes mellékhatása annak, hogy a kreatív energiáimat máshova is be tudom csatornázni. Ilyenkor érdemes megbarátkozni a bénázás állapotával. Ehhez, azt hiszem, hozzászoktam az évek alatt, vagy valahogy igénylem is az olyan folyamatokat, amiket a nulláról kell kezdeni. Hogy zenét írjak egy előadásba, ahhoz persze kellett a nyitott rendező és a nagyon jó fej zeneszerző is, akik ezt hagyták. De egyébként is afelé tart a színházcsinálás, hogy kicsit összeérjenek a feladatkörök, mások a modern igények, mint korábban.
Keresztes Tamás: „Szemérmes vagyok, emiatt nem érzem annak kényszerét, hogy folyamatosan hírt adjak magamról”
Melyik az a szereped, amelyik a leginkább közel áll hozzád?
Most az Ostromdressz című monodrámát mondanám. De minden szerepemhez közel kell kerülnöm ahhoz, hogy el tudjam játszani. Hogy mennyire tudom őket szeretni, pontosabban magamat megszeretni bennük, az nagyban átalakult az évek során. Az Örkényben az első szárnypróbálgatásoknál azt éreztem, hogy én ezt egyszerűen nem tudom megcsinálni. Most is akadnak nehezebben megszelídíthető szerepek, vagy küzdelmes esték, de már mindegyikben találok fogódzót, és összességében azt érzem, hogy nagyon sokat kapok a színháztól. Nagyon motiválttá tesz, hogy látom, a munkának előbb-utóbb meglesz a gyümölcse, és ha tehetem a nálam fiatalabbaknak is ezt az üzenetet adom tovább. Az elején sokszor tűnt számomra kilátástalannak a dolog és kellett az a tudat, hogy az első lépések nem fognak örökké tartani. Nekem majdnem 10 év eltelt, mire elkezdtem igazán otthonosan érezni magam. Át kellett esni a tűzkeresztségen, amíg jobban megismertem az egész működését.
Amikor kislányként elképzelted magad a világot jelentő deszkákon, mi volt előtted? Honnan tudtad, hogy ezt akarod csinálni?
Nem igazán emlékszem nagyon konkrét elképzelésekre, csak hogy nagyon érdekelt a dolog. Nem sok színházzal találkoztam gyerekkoromban, tehát gondolom inkább a klasszikus közlési és alkotási vágy munkálkodott bennem. Hankiss Elemér mondta, és ha jól emlékszem ő a görögöktől idézte, hogy az életet el kell mesélni. És minden nap el kell mesélni. Ez az alapintuíció. Hogy ezt egy beszélgetés formájában, vagy a művészeten keresztül, az mindegy. Úgy képzelem, mint egy természetes anyagcserét, csak lelki szinten - érnek minket hatások, amiket vissza is kell tölteni, kifejezni azt, ami ért. Nem szabad megtartani magunknak. Így kerülnek a dolgok egyensúlyba.
A te egyensúlyod megvan?
Minden nap dolgozom rajta. Alapvetően szeretek felnőtt lenni, szeretek élni, szeretem a hivatásomat, és mindannak ellenére, ami történik körülöttünk, van reményem az emberekben. Nem egy népszerű gondolat. Nem naiv optimizmusból fakad, hanem mert egyszerűen nincs értelme másképp.
