Koós Réka: „Ordít rólam, ha valamit nem örömmel csinálok”
Kell ahhoz némi kitartás, ha az ember Koós Rékával szeretne beszélgetni, de megéri kivárni, mert folyamatos vibrálása, éltkedve és humora abszolút ragályos. Jó hallgatni, jó a közelében lenni, pozitívan áll az élethez, megállás nélkül nevet, pedig rohanásban van, mert szokás szerint túl sok mindent szervezett aznapra.
Ezeket láttad már?
Neve számos musical szereppel összeforrt, de idén kilépett a komfortzónájából, és több más zenei stílusban is kipróbálta magát. Koós Réka új dalának videóklipje tízezer közeli megtekintésnél jár, ami kitűnő visszaigazolása annak, hogy a váltásra a közönség is nyitott, és hogy a személyesebb világára is van igény.
Született egy új dalod videóklippel, a Csak érd el, ha tudod című, ami teljesen más stílusban készült, mint amit tőled eddig megszokhattunk. Mostanában kísérletező kedvedben vagy?
Ez apukámnak egy régi dala, de nem ez volt a fő szempont mellette. Több ötlet és elképzelés felmerült, hogy miből készüljön videóklip, de ez volt az első, aminél úgy éreztem, hogy kompromisszum nélküli. Ezzel minden magától értetődően jött, mivel semmilyen nyomás nem volt rajtam, nem kellett semmilyen elvárásnak megfelelnem, óriási szabadság volt, hogy bátran kísérletezhetek. Nagyon boldoggá tesz, hogy ez a dal ebben a formában megszületett!
Illés János és Pecze Balázs az alkotótársaid. Hogyan kerültél velük kapcsolatba?
Spanyolország már jó ideje a szívem csücske, tanulom a nyelvet, és beleszerettem a flamencoba is. Ezen felbuzdulva kezdtem flamencogitárost keresni, így kerültem kapcsolatba Jánossal. Balázst már régebb óta ismerem, kiváló társaim voltak az alkotásban, nagyon gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni.
Lékai-Kiss Ramóna: „A fiam számára nem lesz kérdés, hogy a nők és férfiak egyenlőek”
Az fontos volt számodra, hogy édesapádhoz kötődjön a dal, amivel kísérletezel?
Nem, ez véletlenül alakult így. Tudatosan nem is akartam ebbe az irányba elmenni, mert ha ezt elkezdem, annak soha nem lenne vége. Egyszerűen csak élveztem ezt a munkát! Nyilván az jó érzés, hogy apuhoz köthető, de nem ez volt a vezérfonal. Ösztönösen csináltam, az volt a fontos, hogy valamilyen spanyol szál legyen benne, és a trombitához is ragaszkodtam, mert azt is nagyon szeretem.
Nincs mögötte semmilyen szándék vagy üzenet, nem szeretnék hangzatos történetet hozzáképzelni. Elkészült, és úgy éreztem, hogy ez vagyok én! Az elején nem tudtuk, mi fog kisülni a közös munkából, de most már a folytatáson dolgozunk: augusztus 2-án fellépünk a Városmajori Szabadtéri Színpadon, október 29-én pedig a Budapest Jazz Clubban mutatjuk be.
Ez egyfajta szintlépés neked?
Igen, legalábbis elindultam ezzel egy olyan irányba, amire már nagyon régóta vágytam. Szeretem a különféle rendezvényeket, ahova folyamatosan hívnak énekelni, de szükségem volt arra, hogy egy másik minőségben is tovább lépjek.
Nehezen hoztuk össze a találkozót, szűk volt a keresztmetszet, főleg mostanában, hogy hamarosan útra kelsz. Dolgozni, vagy kikapcsolódni fogsz?
Japánba megyek két hónapra, a világkiállításra. A Magyar Pavilon kulturális programjainak keretében fogok népdalokat énekelni.
Oszkó-Jakab Natália: „A mai napig megsiratom, ha bezár valami, és megünneplem, ha egy hely kinyit”
Hogy mit?
Igen, jól hallottad, népdalt. Teljesen véletlenül jött ez is, egy baráti társaságban énekeltem szülinapi meglepetésként, amit hallott Kristóf Krisztán menedzser, aki ez után átküldte a casting felhívást. Elmentem rá, és kiválasztottak.
És két teljes hónapra, évad közben ki tudsz szakadni a munkából?
Nagyon érdekes, de amikor januárban a felkérést kaptam, akkor az április-májusom teljesen szabad volt. Azóta persze számos felkérés érkezett, amiket most nem tudtam vállalni. Nagyon izgalmas a lehetőség, bár a pavilon egész nap nyitva tart, remélem lesz időm kirándulni, és egy kicsit felfedezni a környéket, belepillantani Japán titokzatos kultúrájába.
Reményi Éva: „Ez a díj hatalmas visszaigazolás arra, hogy jó úton járok”
Voltál már távol ennyi időt a lányodtól, a párodtól?
Nem, ez most mindannyiuknak új helyzet lesz. A lányom kijön majd utánam pár napra a végén, és együtt jövünk haza.
Nézőpont kérdése, hogy két hónap sok vagy kevés, de egy hosszú hétvégénél, egy nyaralásnál komolyabb logisztikát igényel. Felkészültél mindenre?
Nagyon igyekszem! Több listám van, hogy mit kell még beszereznem, rengeteg dolgot kellett elintéznem az út miatt. Alapvetően van bennem egy lazaság, de most ezt a felkészülést nagyon komolyan vettem. A fellépő ruhákat Zoób Kati készítette, és a sminkre, hajra is van egy koncepció, ezeket is gyakoroltam már.
Dér Heni: „Ez a szakma nagyon kiszámíthatatlanná vált”
Ez az év elég komoly változásokat, megújulást hozott neked, pedig még csak április van...
A színház csodálatos dolog és óriási szerelem, de tisztában vagyok vele, hogy az én koromban már kevesebb a jó szerep. Ezek tények - ha elfogadja az ember, ha nem. Én pedig nem szeretnék ettől kiborulni, megkeseredetten élni, inkább járom a saját utamat. Nem látom még, hogy amikor május végén hazajövök, milyen gyorsan kapom el ismét a fonalat, de az biztos, hogy az örömfaktor irányába szeretnék tovább haladni. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Alapi Istvánnal, az Edda gitárosával készítettünk négy rock számot - ilyet sem csináltam még eddig soha. Szóval igen, több újdonságot is hozott az idei év, én pedig nyitottan álltam ezekhez a lehetőségekhez.
Benned van egy jó adag vagányság, lazaság, ami a színpadról is átjön. Anyaként is ilyen vagy?
Mindig is igyekeztem egy nem túl aggódó anyuka lenni. Lehet, hogy néha átestem volna a másik oldalra, de nem akartam extra elvárásokat rátenni a lányomra. Emlékszem, hogy gyerekként engem is mennyire idegesített, hogy folyamatosan tudni akarta édesanyám, hogy hol voltam, mit csináltam, miért vettem ezt, vagy azt. Én megpróbáltam Rozit az életre nevelni, és biztos, hogy követtem el hibákat, de talán nem eget rengetőket.
Fontos volt nekem, hogy magabiztos legyen, hogy két lábbal álljon a földön, mert nem mindig leszek ott mellette. Soha nem bántam, hogy nem vonzza a színpad, de nagyon kreatív, és jól megtalálta a számításait, digitális grafikai vonalon dolgozik. Nagyon jó a viszonyunk, mindent megbeszélünk, bízhat bennem, bízunk egymásban. Tavaly nyáron lakóbusszal elmentünk kettesben Gyergyószárhegyre, ahol az apám született, mert szerettem volna, ha ő is látja azt a környéket.
Szakonyi Eszter: „Bár az élet rövid távon nem mindig igazságos, hosszú távon mégiscsak helyükre kerülnek a dolgok”
Volt kitől örökölnie Rozinak a kreativitást. Emlékszem, hogy egyszer együtt mentünk el egy vidéki fellépésedre, és végig horgoltad az utat.
Hiperaktív vagyok, nem tudok meglenni úgy, és idegesít is, ha nem csinálok valamit. A horgolás nagyon jó feszültséglevezetés, és ajándékba is szoktam készíteni, nagyon élvezem. Kunkidesign néven létrehoztam a saját márkámat, főleg színes táskákat készítek. Japánba sajnos nem tudom vinni a készletemet, de így talán lesz időm és lehetőségem utolérni magam az olvasással.
A sporttal, mozgással, hogy állsz?
Mostanában elég hektikus a viszonyunk. Sokat sétálok a kutyákkal az erdőben, és jó időben a leányfalui strandon úszni is szoktam, de a rendszeresség nem jellemző rám ezen a téren.
Mindkét alkarodra van egy-egy felirat tetoválva. Ezek az iránytűid az életben?
Igen, abszolút. „Live and let live”, és „Change is the only constant”. Lehet ezekkel vitatkozni?
Pálmai Anna: „Most igazán jól vagyok”
Jól érzed magad a bőrödben?
Nagyon! A párom szerint homeosztatikus vagyok, de szerintem inkább szerencsés.
Szerencsés vagy, az biztos, mert például nem öregszel!
Ne hülyéskedj, dehogynem! Mutassam a ráncaimat?
Az mindenkinek van, inkább arra gondolok, hogy te jó értelemben véve gyerek maradtál.
Igen, ebben lehet, hogy van igazság. Valahogy alapjáraton nem veszem túl komolyan sem magamat, sem az életet. Viszont amit csinálok, abban kell, hogy örömömet leljem. Ha bármit nem örömmel csinálok, az ordít rólam. Olyankor el van pazarolva a létezésem, és úgy nem látom az értelmét semminek.
Ismerd meg a kutatónőt, aki a zöld innovációk hazai alkalmazásának egyik úttörője