„Egyesek szerint azért vagyok szar anya, mert új fejezetet mertem kezdeni” - Kulcsár Edina szívszorító sorokkal üzent az őt bántóknak

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

„Ezután minden kicsit másképp lesz.” – kezdi mondandóját az Instagramon Kulcsár Edina, aki már korábban is többször beszámolt arról, hogy az őt érő negatív kommentek bizony csak megerősítették.

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina nem adja fel olyan könnyen
Fotó: zsólyomi Norbert / glamour

Kulcsár Edina kiegyensúlyozottabb és boldogabb, mint valaha – és ehhez nincs szüksége jóváhagyásra. Elmondása szerint lassan két éve, hogy gyökeresen megváltozott az élete, de még mindig vannak emberek, akiket ez érzékenyen érint. Eljött az ideje, hogy most végre írjon a benne lévő gondolatokról és érzésekről.

Kulcsár Edina úgy fogalmazott, hogy hol normálisabban, hol borzalmas stílusban, de sokan próbálnak belegázolni a lelkébe, mert azt hiszik, hogy jogukban áll, vagy hogy jobban tudnak valamit. Pedig ez egyáltalán nincs így.

Még mindig sokan támadják

Szerintem akkoriban egyedül én nem mentem bele a részletekbe. Hatalmas önuralmat kellett gyakorolnom ahhoz, hogy ne védjem meg magam, és ne adjak hangot az én igazamnak. Egyszerűen nem bírom a hazugságokat, még akkor sem, ha ez kulturáltan és diplomatikusan történik, mert hatalmas az igazságérzetem.” – írta a válása kapcsán egy fotó alatt, amelyen kisfiával és kislányával mosolyognak együtt.

„Ez undorító” - Kulcsár Edina fotója alatt elszabadult a pokol, pedig ártatlan és gyönyörű

„Ez undorító” - Kulcsár Edina fotója alatt elszabadult a pokol, pedig ártatlan és gyönyörű

Kulcsár Edina elmondása szerint két év távlatából sem kíván beszélni a részletekről, viszont azt sem szeretné, ha a történtek korlátoznák őt a közösségi médiában való jelenlétében: „Persze pontosan tudom, hogy nem szabad magamra vennem a bántásokat, de 3 gyermekes édesanyaként, elég rosszul tud érinteni amikor valaki megkérdőjelezi az anyaságomat. Egyesek szerint azért vagyok ,,sz@r anya”, mert új fejezetet mertem kezdeni az életemben, és ezért szerintük én nem is beszélhetek az anyaságról…

Pedig a legtöbbet pont erről tudnék írni, vagy mondjuk a mozaikcsaládunkról, hiszen a gyerekekkel vagyok a legtöbbet, és minden gondolatom körülöttük forog. Ők az életeim, de mégsem posztolok ezekről a témákról sokat, mert semmi kedvem téveszmékkel foglalkozni, vagy megmondós ítélkező emberekkel kommentváltásokba keveredni.” Az egykori szépségkirálynő úgy fogalmazott, hogy így viszont nem tud kibontakozni és felszabadultan önmaga lenni, pedig jól tudja, hogy a tartalmaival képes erőt adni a követőinek és mosolyt csalni a rajongói arcára.

Kulcsár Edina a GLAMOUR első digitális címlapján

Nem adja fel

Kulcsár Edina brutális követőtáborral rendelkezik, és elmondása szerint azokat is szereti, akik azért követik, hogy bántsák, hiszen rengeteget tettek hozzá ahhoz, aki ma lehet. „Szerintem kellőképpen megerősödtem. Nem tudunk egymásnak már mit adni. Éppen ezért más formában fogom folytatni az oldalam kezelését, legalábbis a bensőségesebb részét. Egy zártabb közösséget szeretnék kialakítani, ahol önfeledten jelen tudok lenni, ahogy régen is. Ahol merek írni olyan témákról, amikről szeretnék. [...] Ha csak páran vagyunk, nekem az is hatalmas boldogság. Csak egy a fontos, hogy olyan emberek legyenek itt jelen, akik szeretnek és tisztelnek, mert én is így viszonyulok minden egyes követőmhöz. Én csak annyit várok el, amit én is megadok visszafele.❤️” – zárta szívszorító sorait.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kvíz: Te meg tudsz különböztetni egy eredeti és egy hamisított dizájner kiegészítőt?

Kvíz: Te meg tudsz különböztetni egy eredeti és egy hamisított dizájner kiegészítőt?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Így szabadulj meg a stressztől egy fárasztó nap után (x)

Így szabadulj meg a stressztől egy fárasztó nap után (x)

Nem is gondolnád, milyen sok embernek segíthetsz ezzel az aprósággal (x)

Nem is gondolnád, milyen sok embernek segíthetsz ezzel az aprósággal (x)

Bomba alak még a strandszezon előtt? - Ezzel a módszerrel lehetséges! (x)

Bomba alak még a strandszezon előtt? - Ezzel a módszerrel lehetséges! (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd is tündököljön az esküvőd napján (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd is tündököljön az esküvőd napján (x)