Így készül a Sztárboxra Kulcsár Edina: „Nagyon ott kell lenni fejben”
Kulcsár Edina gőzerővel készül a Sztárbox idei évadára: az egykori szépségkirálynő ezúttal női könnyűsúlyban méreti meg magát. Az utóbbi hónapokban elképesztően sokat fogyott, és ami még ennél is fontosabb, rengeteget izmosodott.
Ezeket láttad már?
Ősszel indul a Sztárbox idei évada, amelyben szorítóba lép többek között Kulcsár Edina és párja, G.w.M is. A sztárpár rengeteget edz és most következik számukra a felkészülés legnehezebb szakasza: még 5 kilót kell mindkettőjüknek fogynia, hogy beleférjenek súlycsoportjukba.
Beleszeretett ebbe a sportba
Elképesztő átalakuláson esett át az elmúlt hónapokban Kulcsár Edina. A négygyermekes anyuka tavaly októberben vágott bele az életmódváltásba és ennek köszönhetően több mint 20 kilótól szabadult meg. Amellett azonban, hogy sokat fogyott, nagyon odafigyel az izomépítésre is, hiszen párjával, G.w.M-mel, belevágnak a Sztárbox idei évadába.
Kulcsár Edina a Glamournak elárulta, nagyon megszerette ezt a sportot, és alig várja, hogy a szorítóba léphessen. „Ez egy nagyon-nagyon komplex sport, amiről korábban nem is gondoltam volna, hogy mennyire összetett. Igazából nem azon múlik, hogy ki mennyire vehemens vagy mekkora erő van benne: ez egy taktikai sport, nagyon ott kell lenni fejben."
Most jön a felkészülés legnehezebb része
Mint mondja, szeretnének tovább fejlődni és néhány kilótól is meg kell még szabadulniuk hogy beleférjenek a súlycsoportjukba. Míg G.w.M férfi középsúlyban Bódi Bence ellen, addig Kulcsár Edina női könnyűsúlyban Laky Zsuzsi ellen bizonyíthat.
Kulcsár Edina: „Nem kerestem a bajt, de ha kellett, kiálltam magamért”
„Mindkettőnknek még 5-5 kiló van hátra, nagyon fej fej mellett haladunk. Megmondom őszintén, így a vége felé, amikor már napi kettő edzésünk is van, már nehéz a súlyfelesleget leadni, mert amit lefogy az ember, az visszajön izom formájában, ami pedig még nehezebbé teszi. És vannak olyan napok, amikor azt érezzük, hogy ezt már nem bírjuk, és gondolkodunk, hogyan tovább... Ezért tök jó, hogy tudjuk egymást segíteni."
Már nem kell sokat várni a következő évadra
A Sztárbox idei évada ősztől lesz látható az RTL-en és az RTL+ felületén. A hírességek ezúttal négy súlycsoportban csapnak össze: női könnyű súlycsoportban, valamint férfi könnyű-, férfi közép- és férfi nehézsúlyban. A műsorvezetők ebben az évadban Csobot Adél, Szujó Zoltán és Ember Márk lesznek, a ring-speaker Both András, a szakmai kommentátor pedig Kovács Koko István. A Sztárbox social felületeinek arcaként Pető Brúnót láthatják majd a nézők.