Kulcsár Edina a Sztárboxról: „Itt vagyunk egymásnak, és kéz a kézben fogjuk ezt az egészet letolni”
A napokban derült ki, hogy a Sztárbox idei évadában Kulcsár Edina és férje, Varga Márk (G.w.M) is ringbe szállnak. A sajtótájékoztatón az egykori szépségkirálynő a GLAMOUR-nak elárulta, hogy készül a mérkőzésre, milyen hatással van a box kapcsolatukra, valamint azt is, kinek szeretne a legfőképpen bizonyítani.
Ezeket láttad már?
Idén visszatér a Sztárbox az RTL képernyőjére, az új évadban pedig Kulcsár Edina is harcba száll a bajnoki övért. Bár elmondása szerint korábban sokféle sportot kipróbált, a küzdősportok világa teljesen új élmény a számára.
„Kicsit féltem tőle, hogy fog menni és hogy fog alakulni, de nagyon sok minden van bennem, amit az elmúlt évek alatt elfojtottam, nem adtam teret neki. Szerintem ezeket most abszolút az előnyömre tudom kovácsolni” - mondta el.
Szokták mondani, hogy az ember nem felejt. Hiába nem hagyok teret a gyűlölködő dolgoknak, amiket a médián keresztül kaptam, attól függetlenül azért bennem van, és szerintem ez egy tök jó terep lesz, hogy kiadjam magamból.
Göndörből egyenes, majd újra göndör haj egy perc alatt? Kulcsár Edina megmutatta, milyen egyszerűen elérhető!
Varga Márk is indul a Sztárbox új évadában
Nemcsak Kulcsár Edina száll ringbe, hanem férje, Varga Márk (G.w.M) is. Azt, hogy mindketten vállalni tudták a felkészülést, Edina szerint a támogató családjuknak köszönhetik.
„Apósomék konkrétan velünk laknak most, mert máshogy nem lehet kivitelezni a gyerekek oldaláról ezt a logisztikai feladatot. Így ez külön öröm, és még nagyobb feladatnak élem meg, hogy bizonyítsak” - fogalmazott, majd hozzátette, hogy első sorban 6 éves kisfiának, Medoxnak szeretne példát mutatni. „Nagyon szeretnék ezzel egyfajta tanítást is adni neki, hogy az alázat, a szorgalom és a szerénység mennyire fontos, és a sportban ez elengedhetetlen.”
Azt is elárulta, hogy Márkkal együtt járnak edzeni, ennek köszönhetően pedig még több időt töltenek egymással, ami számára az egyik legpozitívabb vonzata annak, hogy közösen vállalták a Sztárboxot. „Nagyon őszinték vagyunk egymással. Nem finomkodunk, hanem megmondjuk kerek perec, hogy mit látunk.” Az építő jellegű kritikákból lehet a legjobban fejlődni, úgyhogy itt vagyunk egymásnak, és kéz a kézben fogjuk ezt az egészet letolni.
Kulcsár Edina elárulta, milyen meccsre számíthatunk tőle
És hogy mit gondol az első mérkőzéséről, melynek során Laky Zsuzsival fog majd megküzdeni? „Szerintem nem leszek egy könnyű ellenfél, azt megígérhetem. Próbálok mindent beletenni, hogy egy élvezetes mérkőzés legyen, és szeretnék technikailag is egy olyan dolgot mutatni, amire azt mondják, hogy 'na ez igen'. Azt gondolom, meg tudom nyerni, de ezt úgy mondom, hogy nem szeretném alábecsülni az ellenfelemet.”