Kulcsár Edina: „Nem kerestem a bajt, de ha kellett, kiálltam magamért”

2025. július 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az élet mindig tartogat kihívásokat, főleg akkor, ha valaki négygyermekes anyaként próbál megújulni és új célokat keresni. Az egykori szépségkirálynő, mára vállalkozóként és influenszerként tevékenykedő Kulcsár Edina példája remek bizonyíték arra, hogy a kitartás és az elszántság minden akadályt legyőzhet.

Kulcsár Edina digitális címlapinterjú – Kapucnis felső GANNI
Kulcsár Edina élete egyik legizgalmasabb kalandjába kezd a Sztárbox című műsornak köszönhetően – Kapucnis felső GANNI
Fotó: Sutus Fanni

Kemény fából faragták, nem adja fel a céljait, korábban már számtalanszor bizonyította. Akaraterejének, elszántságának köszönhetően újra remek formában van, férjével a legnagyobb harmóniában nevelik gyermekeiket. Kulcsár Edina az RTL tévécsatorna ősszel induló Sztárbox és Nyerő páros című műsorában olyan oldalát mutatja meg, amit eddig kevesen ismertek, egy igazi harcost, aki nemcsak testben, hanem lélekben is felkészülten néz szembe a kihívásokkal.

Mikor döntötted el, hogy komoly életmódváltásba kezdesz?

Már a harmadik várandósságom alatt elhatároztam, hogy amint lehet, belevágok az életmódváltásba. Amara, a kislányom születése után el is kezdtem edzeni, de nem tudtam maximálisan a váltásra koncentrálni, mivel szerettünk volna mihamarabb kistestvért. Próbáltam odafigyelni az étkezésre, bár néha engedtem magamnak kisebb kilengéseket, valójában a mozgásra helyeztem a fő hangsúlyt.

Hamar újra várandós lettem, sok kilót felszedtem, annak ellenére, hogy a terhesség alatt is végig mozogtam. Amikor szülni mentem, a mérleg közel száz kilót mutatott. Azt hittem, hogy a szülés után könnyen lemennek majd a kilók, de sajnos nem így alakult. Egyszer belenéztem a tükörbe, elkapott egy érzés, hogy lépnem kell. Drasztikusabb változtatás kell, mert a gyerekeimnek szükségük van rám, én pedig hosszú távon is aktív szeretnék maradni.

Szeretnék sokáig mellettük állni, és ha egyszer a gyerekeimnek is lesznek gyerekei, ott akarok lenni velük, segíteni nekik, ahogy engem is támogatott korábban a mamám. Mindent megteszek ma azért, hogy egészséges maradjak, és jól érezzem magam a bőrömben. Anyukám nagy példaképem, mindig figyelt arra, mit eszik, rendszeresen mozog, ma is elképesztő formában van. Sokan húsz évvel fiatalabbnak nézik, az ő példája nekem is erős motivációt ad. Hiszem, hogy helyes életmóddal és rendszeres mozgással hosszú ideig energikus és egészséges maradhatok.

Kulcsár Edina mindent megtesz, hogy jól érezze magát a bőrében – Body PRIMARK, Fürdőruha NIKE, Fülbevaló SWAROVSKI, Zokni NEW BALANCE – Foot Locker
Fotó: Sutus Fanni

Mi segített igazán beindítani a fogyást és az életmódváltást?

Bevallom, sokáig kísérleteztem, mire megtaláltam, mi működik igazán. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Barack csapat online életmódprogramjára. Én olyan típus vagyok, akinek konkrét tervre van szüksége, pontos időpontokkal, részletes leírással arról, mikor mit egyen és mikor mit mozogjon. Olyan programra, amit kézbe vehetek, kinyomtathatok, és napról napra követni tudok. Ha egy szakember pontosan megmondja, mit csináljak, és leírva is látom, azt tűpontosan tudom tartani.

Amikor Dionnal hazajöttünk a kórházból, már akkor is próbáltam tudatosabban étkezni, de szoptatás mellett nem vontam meg magamtól mindent. Tavaly októberben kezdtem el a programot, és már az első hónapban tíz kilót fogytam heti három-négy, húsz-harminc perces rövid edzésekkel. Pontosan betartottam az étrendet és az edzéstervet, ennek köszönhetően indult be igazán a fogyás.

Még hátra van az utolsó öt kiló, de most éppen egy stagnáló fázisban vagyok, valószínűleg azért, mert izmot is építek, így a súly nem csökken olyan gyorsan. Viszont azt látom, hogy az alakom folyamatosan formálódik, ami tovább motivál a folytatásra.

Kulcsár Edina a GLAMOUR legújabb digitális címlapsztárja –Top H&M, Melltartó SLOGGI, Bokszkesztyű EVERLAST – sportano.com
Fotó: Sutus Fanni

Könnyű összehangolni az edzést, a család körüli teendőket és a munkát?

Nagyon sokat számít, hogy erős családi háttér áll mögöttem. Ha nem lennének ennyire támogatóak, sok mindent nem tudnánk vállalni. Korábban sem volt könnyű, akkor is egy héttel előre terveztünk, most napról napra tervezünk.

Bármikor előfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra megbetegszik valamelyik gyerek, orvoshoz kell vinni, közben meg kell oldani, ki marad otthon a másikkal, át kell ütemezni a programokat, és újra kell építeni az egész napot. Néha még az is kihívás, amikor már rég indulnom kellene, de még ringatom a kicsit, nem jut időm enni, és ha nem eszem időben, az edzés is nehezebben megy.

Jakabos Zsuzsannával a címlapon és GLAMOUR-napok Summer Week kuponokkal megjelent a július-augusztusi magazin!

Jakabos Zsuzsannával a címlapon és GLAMOUR-napok Summer Week kuponokkal megjelent a július-augusztusi magazin!

Vannak napok, amikor minden szépen összeáll, de nem mindig sikerül minden úgy, ahogyan eltervezzük, na ilyenkor nem szabad rástresszelni. Ha váratlan helyzet adódik, gyorsan kapcsolunk, és megoldjuk. Volt már olyan is, hogy egyszerre volt gond az autóval, a gyerekekkel, és a programokat is át kellett szervezni, de szerencsére mindig tudtuk kezelni a helyzetet, mert G.w.M.-mel jól működik a közös logisztikánk. Ha én fáradt vagyok, ő veszi át a szervezést, és fordítva. Nagyon fontos, hogy csapatként működjünk, különben nem tudnánk ilyen szinten helytállni a mindennapokban és a munkában.

Kulcsár Edina már az első hónapban tíz kilót fogyott heti három-négy, húsz-harminc perces rövid edzésekkel – Póló UNREAL INDUSTRY, Sort ROTATE - answear.hu, Zokni CALZEDONIA, Cipő PUMA
Fotó: Sutus Fanni

Hogyan hatottak rád az életmódváltásodra vonatkozó közösségimédia-visszajelzések?

Megtanultam teljesen elválasztani a saját életemet és lelki békémet attól, amit mások mondanak. Természetesen egy-egy pozitív visszajelzés mindig jólesik, és motiválóan hat rám, ezek sok erőt adnak a folytatáshoz. A negatív kommentek viszont egyáltalán nem zökkentettek ki a lelki egyensúlyomból, mert pontosan tudom, hogy aki beszólogat, az legtöbbször a saját frusztrációját vezeti le. Megtanultam nem magamra venni ezeket.

Úgy gondolom, minden visszajelzés, legyen az jó vagy rossz, hozzátesz ahhoz, hogy erősebbé váljunk. Ha nem kaptam volna annyi kritikát az évek során, ma talán nem lennék ilyen erős mentálisan. Hiszem, hogy minden, amit kapunk, értékké válhat, ha jól használjuk fel, és nem hagyjuk, hogy lehúzzon minket.

Ma már egyáltalán nem zökkentik ki Kulcsár Edinát a negatív kommentek – Top ADIDAS ORIGINALS
Fotó: Sutus Fanni

Idén ősszel a férjed és te is indultok a Sztárboxon. Mennyire állt közel hozzád korábban ez a sport?

Régóta kacérkodtam a gondolattal. Már korábban is felkértek a műsorra, de épp akkor lettem várandós, így nem tudtam elvállalni. Sokan meglepődnek azon, hogy bokszolni kezdtem, de akik igazán ismernek, pontosan tudják, hogy nem áll távol tőlem az, hogy kiálljak magamért. Csepelen nőttem fel, ahol voltak helyzetek, amikor meg kellett védenem magam vagy másokat.

Nem kerestem a bajt, de ha kellett, kiálltam magamért, és volt pár kisebb összetűzésem is, amiből sokat tanultam. Mióta komolyabban edzem, rájöttem, hogy a bokszban mindent megtaláltam, amit korábban kerestem: extrakoncentrációt igényel, nem elég a fizikai felkészültség, szellemileg is kemény erőfeszítést kíván. Megtanított fókuszálni, kitartani és átlépni a saját határaimat, minden edzésen rengeteget tanulok magamról.

Milyen új dolgokat fedeztél fel magadban a boksznak köszönhetően?

Az élet már korábban is megmutatta, mire vagyok képes, így nem mondanám, hogy a boksz teljesen új dolgokat hozott volna ki belőlem. Inkább a bennem lévő határokat feszegetem most jobban – legyen szó kitartásról, erőről vagy mentális fókuszról.

Néha viszont túl szigorú vagyok magammal, ezt az edzőim is jelezték, és tudom, hogy ezen változtatnom kell. A maximalizmusom visz előre, de ez nem mindig jó, mert ahelyett, hogy időnként megállnék és megdicsérném az aktuális teljesítményemet, folyamatosan újabb és újabb elvárásokat állítok fel magamnak.

Kulcsár Edina szuperereje egyértelműen a maximalizmusa – Ing MANGO, Ezüst bermuda ALLSAINTS, Zokni CALZEDONIA, Cipő ASICS
Fotó: Sutus Fanni

Nem félsz attól, hogy megsérülsz?

Egyáltalán nem félek. Fontos a külső megjelenés, de ezt most félre kell tenni, a boksszal egy új időszak kezdődött az életemben. Már nem a szépségkirálynői cím határoz meg, hanem az, aki vagyok, és amit képviselek. A félelemnek nincs helye a ringben, aki előre fél, az nem tud jól teljesíteni.

Persze egyik ütés sem kellemes, előfordult, hogy olyan gyomrost kaptam az edzéseken, hogy percekig alig kaptam levegőt, de ez ennek a sportnak a része. Idővel megtanulod, hogyan védd magad, hogyan tartsd a kezed, hogyan feszítsd a hasadat, és minden ilyen helyzetből tanulsz valamit.

Megvan a megoldás: mindenkit érintő, ijesztő, veszélyes, de megoldható problémára hívja fel a figyelmet a legújabb GLAMOUR Book

Megvan a megoldás: mindenkit érintő, ijesztő, veszélyes, de megoldható problémára hívja fel a figyelmet a legújabb GLAMOUR Book

Ahogy mondtad, ez nemcsak fizikai, hanem nagy fokú mentális koncentrációt igényel.

Mindenféle erőnléti edzésre járok, és az edzőm mindig mondja, hogy még van hová nyúlni, még több energia szabadulhatna fel belőlem. Nagyon rá kell koncentrálnom mentálisan, sokszor fáj mindenem, nincs kedvem elindulni edzésre, és néha nehéz ringbe szállni, pláne akkor, ha egy korábbi ütésből eredő sérüléssel kell edzenem. Biztos vagyok abban, hogy éles helyzetben nem lesz ilyen, már csak az számít majd, hogy ott legyek, és megcsináljam.

Kulcsár Edina ezerrel készül a Sztárbox című műsor új évadára, ahol ő és párja is versenyzőként indulnak – Fürdőruha NIKE, Body PRIMARK
Fotó: Sutus Fanni

Könnyű átkapcsolni anyukából harcos amazonba az edzéseken? El tudod különíteni a két szerepet?

Amint beülök az autóba, az agyam automatikusan átkapcsol, kezdek az edzésre hangolódni. Olyan zenét hallgatok ilyenkor, ami felpörget, a bevonulózeném mindig segít ráhangolódni. Amikor felveszem a kesztyűt, a fejvédőt és a felszerelést, onnantól teljesen benne vagyok a bokszban, csak az foglalkoztat, ami ott történik.

Viszont amikor vége az edzésnek, és elkezdek nyújtani, lassan visszazökkenek a hétköznapokba. Ilyenkor már jár az agyam a gyerekeken, a délutáni teendőkön, és amint beülök a kocsiba hazafelé, teljesen átállok anyuka üzemmódba.

Mennyire érzitek kihívásnak, hogy G.w.M és te is ringbe szállsz?

Szerintem nálunk ez teljesen természetesen működik, mert van mögöttünk egy stabil családi háttér, ami rengeteget számít. Így egyáltalán nem érezzük, hogy túl sok lenne egyszerre. Ha nem lenne mögöttünk ekkora támogatás, lehet, hogy felmerült volna a kérdés, hogyan oldjuk meg a gyerekek felügyeletét és az edzéseket, de biztos vagyok benne, hogy akkor is találtunk volna rá megoldást.

Az is külön erőt ad, hogy együtt csináljuk. Sokszor együtt edzünk, látjuk egymást, ismerjük a másik erősségeit és hiányosságait. Ez nagy előny, mert ha az egyikünk teljesen máshol lenne fejben, az sokkal nehezebb lenne. Azt hiszem, hogy nekünk az jelenti az igazi szupererőt, hogy mindketten benne vagyunk, és együtt éljük át ezt a kihívást.

A stabil családi háttér a feltétele, hogy Edina és párja is belevághatott a Sztárboxba – Top ADIDAS ORIGINALS, Sort UNREAL INDUSTRY, Kesztyű OUTSHOCK – Decathlon
Fotó: Sutus Fanni

Hogyan segíti a kölcsönös támogatás és motiváció a fejlődést?

Rengeteget számít. Az edzéseken például gyakran felvesszük egymást videóra, majd itthon, nyugodt körülmények között közösen elemezzük a felvételeket. Rengeteget tanulunk így, és mára mindketten pontosan értjük, mit hogyan kell csinálni. Ez óriási lendületet ad mindkettőnknek.

Esténként gyakran megbeszéljük az aznapi edzéseket, annyira bele tudjuk élni magunkat, sokszor közösen gyakorolunk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy együtt vághattunk bele ebbe a kalandba, még jobban támaszkodhatunk egymásra.

Igyekszünk minél jobban bevonni a családot is a folyamatba, hogy ők is részesei legyenek ennek az útnak. Anyukám például a legnagyobb kritikusom már gyerekkorom óta, mindig megmondta, ha valamin változtatnom kellett, vagy ha nem étkeztem jól. A boksz terén is látja, ha valami hiányzik, pedig ő maga nem bokszoló, de nagyon figyel a részletekre.

Kulcsár Edina édesanyja a legnagyobb kritikusa, támasza és szövetségese is egyben – Kapucnis felső GANNI, Fehér alsó SLOGGI, Kötött alsó HERSKIND – answear.hu
Fotó: Sutus Fanni

Idén ősszel a Sztárbox mellett a Nyerő Páros című vetélkedőben is láthatnak titeket a nézők. Miért vállaltátok el ezt a műsort?

Nem volt kérdés, hogy igent mondunk a felkérésre. Fontosnak tartottuk, hogy a nézők beleláthassanak a kapcsolatunkba, hiszen rengeteg rosszindulatú és téves megjegyzést kaptunk korábban erre vonatkozóan. Sok félreértés és előítélet kering arról, milyen a viszonyunk.

Ez a műsor pont arra ad lehetőséget, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk valójában. Egy ilyen hosszú és intenzív forgatás alatt, ahol szakemberek is segítik a folyamatot, egyszerűen nem lehet nem önmagadat adni. Ez a műsor remek lehetőség arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk, hogyan működik a kapcsolatunk, és hogyan állunk helyt együtt a mindennapokban.

Meg lehet tanulni jól kezelni a kapcsolatotokról szóló pletykákat?

Az utóbbi időszakban sok kellemetlen pillanatot kellett átélnünk emiatt. Az egyik legemlékezetesebb és legfájóbb történet például az volt, amikor teljesen alaptalanul kezdtek elterjedni rólunk olyan hírek, hogy G.w.M bántalmazott, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel kerültem kórházba, miközben semmi alapja nem volt.

Fáj és megvisel, amikor olyan dolgokat állítanak rólunk, amiknek semmi köze nincs a valósághoz. Az ilyen hírek kicsit mindig összetörik a szívemet. Ha felszólalok, abba is belekötnek, ha nem beszélek róla, akkor azt hiszik, azért nem teszem, mert igaz. Nagyon frusztráló ez az egész helyzet, nehéz eldönteni, mi lenne a helyes lépés, nem könnyű lelkileg jól kezelni az ilyen támadásokat.

Ezer fokon pörög, mégis mindig vannak új tervei Kulcsár Edinának –Top H&M, Melltartó SLOGGI, Biciklisnadrág és sort GANNI, Ékszer SWAROVSKI, Bokszkesztyű EVERLAST – sportano.com
Fotó: Sutus Fanni

Ha most ebben a pillanatban meg kellene fogalmaznod, milyen vágyak hajtanak a legjobban, mit mondanál?

Lehet, hogy kicsit sablonosan hangzik, de számomra most az a legfontosabb, hogy boldogok legyünk. Szeretnénk felújítani a házunkat, egy plusz szintet építeni rá, hogy minden gyereknek saját szobája lehessen. Minden akörül forog, hogyan tudunk a jövőben mindent megadni nekik, amire szükségük van, miközben mi magunk is fejlődünk és előrelépünk. Emellett persze az is nagyon fontos, hogy párkapcsolati szinten is boldogok maradjunk, harmóniában tudjunk élni egymással.

Fontosak számunkra a sikerélmények is, ezekből merítünk erőt a hétköznapokhoz. Szeretnénk öt éven belül eljutni oda egzisztenciálisan, hogy akár hátra tudjunk dőlni, és elégedetten mondhassuk, hogy megérte a sok munka és kitartás. Tudom, hogy ez kemény munkát igényel, ezen dolgozunk most teljes erőbedobással, miközben próbáljuk maximálisan megbecsülni a gyerekekkel és az egymással töltött időt.

Smink: Bényei Bernadett, Haj: Renátó, Stylistasszisztens: Bakonyi Petra

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)