Láttad már Angelina Jolie bátyját? Mintha ikrek lennének!

2018. február 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Angelina Jolie-t Brad Pittel való válása óta legtöbbször csak gyerekei társaságában láthatjuk. Ennek köszönhetően csak kevesen tudják, hogy van az életében valaki, aki hihetetlenül közel áll a szívéhez. Ő pedig nem más, mint bátyja James Haven.

Angelina Jolie
Fotó: Getty Images

James-t először 2000-ben láthattuk, amikor elkísérte húgát az Oscar- gálára, ahol Angelina el is nyerte a díjat viszont a legnagyobb visszhangot nem ez keltette, hanem a szerető testvérek bizarr csókja.

Ezt követően négy éven keresztül nem nyilatkoztam a történtekről, utána pedig mindketten elmondták, hogy nem érzik furcsának a csókot, hiszen gyerekkoruk óta szoros a kapcsolatuk és ezt csak az értheti, aki ismeri őket. Ezt követően pedig számos nyilvános eseményen meg is ismételték azt.

Természetesen a pletykák mindmáig kreatívabbnál kreatívabbak. Van, aki azt gondolja a testvérek együtt járnak, mások szerint James-t Angelina gyerekei apunak szólítják, sőt sokan azt is rebesgették, hogy Jolie és Pitt házassága Haven miatt ment tönkre, hiszen a férfi zavaró harmadikként állandóan jelen volt a mindennapjaikban is.

Valószínűleg a pletykák fele sem igaz, viszont annyi biztos, hogy Angelina és bátyja hihetetlenül hasonlítanak. Mintha csak Jolie-t látnánk férfinek maszkírozva egy szerep kedvéért.

Ezt olvastad már? Angelina Jolie, vagy Jennifer Aniston csókol jobban? Gerard Butler elárulta!

Neked mi a véleményed kettejük furcsa kapcsolatáról?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)