Legalább 30 nő vádolja szexuális zaklatással az egyik rendezőt

James Toback
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Hatalmasat hibázol, ha így kérsz bocsánatot a másik embertől, ezzel csak rontasz a helyzeten

Hatalmasat hibázol, ha így kérsz bocsánatot a másik embertől, ezzel csak rontasz a helyzeten

2017. október 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi hetekben a közvélemény nagyobb része elborzadt a Harvey Weinstein-ügyön. Sokan jelezték, hogy a nagy hatalmú producer nem az egyetlen a hollywoodi szexuális ragadozók közül, ugyan az áldozatok száma drámaian emelkedik, a zaklatóké nem.

A hétvégén azonban a #metoo-kampányban nem kevesebb, mint 38 áldozata vallotta meg, hogy James Toback filmrendező és forgatókönyvíró áldozatai. A férfi a 70-es évek óta dolgozik az álomgyárban, és azóta szedi az áldozatait, akik között színésznők éppúgy akadnak, mint olyanok, akik forgatókönyvírói karrierről álmodtak.

Olvastad már? Reese Witherspoon elmondta, hogy 16 évesen bántalmazták

Toback ugyan mindig a futottak még kategóriába tartozott Hollywoodban, de ezzel együtt is volt elég befolyása. Korlátozott hatalmát most már látszik, hogy többek között arra használta fel, hogy fiatal, lehetőleg kezdő színésznőket molesztáljon. A férfi módszere szinte kísértetiesen hasonló Weinsteinéhez, meghallgatás, a forgatókönyv közös átolvasása ürügyén a lakására, vagy szállodai szobákba hívta az áldozatait, ahol szexuális tartalmú kérdésekkel próbálta felpuhítani őket, kérlelte őket, hogy vetkőzzenek le, de nem különösebben zavarta, ha az áldozatai tiltakoztak, Toback maszturbált előttük.

Olvastad már? Sokkoló! Rengeteg modell vall a szexuális zaklatásáról

Ami igazán fájdalmassá teszi a Los Angeles Times által megírt zaklatási eseteket, hogy Weinsteinhez hasonlóan a rendező-forgatókönyvíró Tobackról is mindenki tudta, hogy mit művel. Olyannyira, hogy már 1989-ben a Spy magazin egy hosszú cikkében mutatta be, hogy a férfi hogyan próbál akár az utcán is felszedni nőket, hogyan szédíti őket azzal, hogy szereplőket keres a következő filmjéhez.

Toback és híres sztárbarátja, Alec Baldwin:

Toback és befolyásos barátja, Alec Baldwin
Fotó: Getty Images

Toback már 30 évvel ezelőtt kidolgozott egy technikát, amivel megpróbált bizalmat kiépíteni a megkörnyékezett nőkkel, arra hivatkozott, hogy ő fedezte fel Nastassja Kinskit, közös fotóit mutogatta a sztárokkal, elhívta őket a Fox stúdióban lévő irodájába, majd a lakására invitálta őket, ahol megpróbálta rábeszélni őket a szexre, ha ez nem sikerült, akkor megelégedett azzal, ha az áldozatai nézik, ahogy kielégíti magát. A cikk nem különösebben okozott törést az életében, nem zárták ki a filmrendezők szervezetéből, befolyásos barátaival pózolt a partikon, és folytatta harminc évig a szexuális zaklatásokat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Sima bőr hetekig? Ez az otthoni szépségkütyü meglepően gyors eredményt hozott (x)

Sima bőr hetekig? Ez az otthoni szépségkütyü meglepően gyors eredményt hozott (x)

A fájdalommentes szőrtelenítés létezik: mutatjuk, hogy csináld (x)

A fájdalommentes szőrtelenítés létezik: mutatjuk, hogy csináld (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Elfelejtheted a sablonrutint: így találhatod meg végre, mire van tényleg szüksége a bőrödnek (x)

Elfelejtheted a sablonrutint: így találhatod meg végre, mire van tényleg szüksége a bőrödnek (x)