Lily Allen tudja, hogyan kell visszatérni a popvilágba

2013. november 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lily Allen tavaly már utalt rá, hogy új albumon dolgozik és november 12-én, a brit popsztár végre bemutatta egyik új számát és annak videoklipjét. A dal a Hard Out Here címet viseli, és roppant szarkasztikus stílusban bírálja társadalmunkat és az irreális elvárásokat, amiket a nőkkel szemben támasztanak.

A pimasz, vicces videó azzal indul, hogy Lily Allen zsírleszíváson esik keresztül, amiért túl sok kilót felszedett két terhessége alatt. Éles váltás után popsirázó, Miley Cyrus twerkölését utánzó táncosokat láthatunk, illetve a nyár egyik legnagyobb slágerének, a Robin Thicke Blurred Lines videójának kifigurázására is vannak utaló jelek, mint például a nagy lufi kiírás Lily Allen intimzónája állapotának részletezéséről.

A 28 éves énekesnő 2009-ben jelentette be, hogy szünetelteti énekesi karrierjét, miután megjelent It`s Not Me, It`s You című albuma, amit a 2006-os Alright, Still előzött meg. Azóta Allen és férje, Sam Cooper két kislányt is üdvözöltek családjukban.

Most nagy örömünkre a zenéhez is visszatért, és szemmel láthatóan csípős, szarkasztikus dalszövegeit sem felejtette el a többéves kihagyás alatt, bár igaz most új köntösben tálalja, sokkal provokatívabban és az aktuális zenei trendeknek megfelelően.

Kattints a videóra, de készülj fel, provokatív képek és szövegek várnak rád!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom