Londonban állít ki Kóti Réka divatfotós!

2013. április 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A különleges látásmódjáról ismert, és az analóg technikát előnyben részesítő Kóti Réka egyre nagyobb sikereket ér el a fotósszakmában.

A fiatal művésznő korábban igazán egyedi hangulatú divatanyagot készített a GLAMOUR számára is. Nem véletlenül, hiszen Réka nem kizárólagosan, de első sorban mégis divatfotókat készít. Tehetségére már nemcsak a hazai szakmai körökben figyeltek fel, hiszen most például Londonban állítják ki a képeit. A The Crypt Gallery New Wave Photography címmel rendez kiállítást, amelyen cseh, lengyel, szlovák és magyar művészek képeit nézhetik majd meg a látogatók, ezek között szerepelnek a fiatal fotós munkái is. A nem mindennapi sikerről kérdeztük Kóti Rékát:

"A kiállításon való részvételre a rendezvény szervezője, Maria Loades kért fel, aki más fórumokon találkozott a munkáimmal, és megtetszett neki a képi világom. Korábban számos hazai kiállítás mellett már részt vettem csoportos tárlaton Hollandiában, de ez lesz az első, csak fotóművészetre koncentráló külföldi kiállításon, amelyen részt veszek. A kiállítás egyébként London után júniusban Krakkóban is megtekinthető lesz" - nyilatkozta nekünk a fotós.

A képek mind a helyszínen, mind a későbbiekben a United Creativity-n keresztül is megvásárolhatóak lesznek. Az eseményt egyébként Kóti Réka egyik fotójával hirdeti a The Crypt Gallery. Aki éppen Londonban tartózkodik, az április 18-án este 19 órától akár a megnyitóra is elmehet!

Gratulálunk Rékának!

Még több részlet a kiállításról a Facebook-oldalon!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom