Lorde bevallotta: mélységesen megviselte az internetes zaklatás

2017. június 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lorde már 16 évesen reflektorfénybe került Royals című dalának köszönhetően, és pillanatok alatt a Billboard listák éléről integetett, és nyerte meg a Grammy-díjakat. Azonban a sikernek nem csak pozitív oldala van: ha fókuszba kerülsz, bizony a rosszindultú követők is megtalálnak előbb-utóbb.

Lorde zaklatás
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Időközben eltelt négy év, az énekesnő már 20 éves, és egy nemrégiben készült interjújában elmesélte, hogyan kezdődött a gúnyolódás, és hogyan nézett szembe vele.

"Emlékszem azokra a gyerekekre online, akiknek valószínűleg legyőztem a kedvenc szupersztárját, ők pedig rögtön megjegyezték, hogy túlzottan távol állnak a szemeim egymástól. Ekkor elgondolkodtam, hogy hé, hogy értem el idáig úgy, hogy észre sem vettem, hogy túl messze vannak a szemeim egymástól?" - fejtette ki Lorde

Ezt is olvasd el! Lorde új dala a nyár slágere!

Ahogy sok híresség, úgy Lorde sem tudott először megbírkózni a rosszindulattal. A lány négy évre elvonult a nyilvánosság elől, és rengeteg erőt kellett gyűjtenie, hogy el tudja fogadni magát, viszont az önazonosság-keresés közben sikerült megírnia egy hihetetlenül jó lemezt, amiről bővebben itt olvashatsz.

"Hazamentem a családomhoz, menedéket kerestem a kritikák elől, és elértem oda, ahol most tartok. Jól érzem magam a testemben" – mesélte Lorde

Lorde-ot nem legyőzte, hanem megerősítette a sok bántalom, és úgy döntött, mások figyelmét is felhívja az internetes zaklatás veszélyeire. 2014-es beszédében már magabiztosan állt ki közönsége elé, és kifejtette, hogy nem ért egyet Hollywood szépségideáljaival. Nos, Lorde ismét bebizonyította, hogy nem szabad engedni a hamis testképeknek, és hogy le lehet győzni a rosszakaróinkat egy kis magabiztossággal.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Coco Gauff és a Miu Miu x New Balance kollekció: stílus a teniszpályán és azon kívül

Coco Gauff és a Miu Miu x New Balance kollekció: stílus a teniszpályán és azon kívül

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

Te tudod már mit adsz ajándékba anyák napján? Ha nem, akkor mutatjuk a tökéletes ajándékokat! (x)

Te tudod már mit adsz ajándékba anyák napján? Ha nem, akkor mutatjuk a tökéletes ajándékokat! (x)

Tudtad? Ezek a leggyakoribb tévhitek az allergiáról (x)

Tudtad? Ezek a leggyakoribb tévhitek az allergiáról (x)

Segít a fogamzásgátló a menstruációs tüneteken, vagy nem? (x)

Segít a fogamzásgátló a menstruációs tüneteken, vagy nem? (x)