Lovas Rozi: „Igyekszem a lehető legjobbnak lenni minden pillanatban”

Lovas Rozi az idei évadtól független színésznőként folytatja a munkát, hogy több ideje és energiája legyen a Loupe Színházi Társulásra, amelynek férjével együtt alapítói. Két tündéri gyermek édes anyja, és úgy tűnik, hogy nincs megállás az életében. Igyekszik tudatosan időt szánni arra, hogy egy kicsit megálljon, és átgondolja azt, hogy mi történik vele. Azt mondja, most olyan élethelyzetben van, amikor tényleg csak azokat a dolgokat kell csinálnia, amiket szívből szeret, és ezt elképesztően élvezi.

Sok év után, tavaly eljöttél a Radnóti Színházból. Könnyen hoztad meg a döntést?

A Radnóti Színház az otthonom, a családom. A színház, aminek nagyon sokat köszönhetek: elképesztően nagy dolog volt, hogy nyolc évvel ezelőtt oda szerződhettem. Nem voltak kifejezetten terveim, vagy céljaim, de ha lettek volna ilyen álmaim, akkor az biztos benne lett volna, hogy valamelyik nagyszerű művészszínháznak a tagja lehessek. Ha annak idején Kaposváron elképzeltem volna, hogy egyszer majd az Andrássy útra megyek be dolgozni, az egészen biztos, hogy mámorító vágyálomként jelent volna meg.

Nem jöttem el teljesen, megmaradtak az előadásaim, de már nem vagyok tagja a társulatnak. Ez kellett ahhoz, hogy felszabadítsak magam körül időt, függetlenséget, energiát, amit viszont bele tudok fektetni azokba a dolgokba, amik most jobban kielégítik a kíváncsiságomat, jobban inspirálnak, vagy nagyobb kihívást látok bennük. Mint például a Loupe.

A Loupe pedig hasít. Gondoltátok volna, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora sikeretek lesz?

Az induláskor természetesen megfogalmaztuk a céljainkat, célkitűzéseinket, de nyugodtan mondhatom, minket is meglepett, hogy ekkora szeretet és érdeklődés veszi körül ezt a vállalkozást, miközben maximálisan megmaradt a szívügyünknek, ami miatt elkezdtük. Nyitva van még egy csomó ajtó, amin nagyon szívesen belépnénk, számos téma, amivel szívesen foglalkoznánk, és tervben van a hatékonyabb közösségépítés is, amire még nem volt kapacitásunk.

Veréb Tamás: „Volt olyan időszakom a pályán, amikor azon gondolkoztam, milyen civil munkát válasszak”

Mind a négyen teljes ember ként vagyunk jelen, sok a feladat, és rengeteg elő adásunk van. Igyekszünk az energiáink nagy részét ide összpontosítani, ami a szabadúszással nekem is jóval könnyebben kivitelezhető, mint korábban. Igazi csapatként működünk, kicsit olyan ez az egész, mint egy sziget, de a célunk az, hogy legyen sok hidacska mindenfelé, ami összeköt.

Szinte minden előadásotok után van közönségtalálkozó. Ez spontán alakult ki, vagy tudatos része az imázsépítésnek?

Nem feltétlenül találtunk ki minden lépést előre, viszont van sok tapasztalatunk más rendszerekből, ezért azt pontosan tudjuk, hogy mi az, amit nem szeretnénk. Mindent a saját belátásunk, hitünk és jóérzésünk szerint próbálunk csinálni. Az első számú célok között szerepel, hogy jó kapcsolatunk legyen a nézőinkkel, hogy létrejöjjön egyfajta közösségépítés is.

Élvezettel próbáljuk ki és tanuljuk mi is, hogy mi az, ami működhet. Nagyon szeretik a nézők és igényük is van az előadások utáni közös fotózkodásra, és folyamatosan dolgozunk a közösségimédia-jelenlétünkön. Van egy kiváló videó tartalom-gyártó csapatunk, akiktől mi is rengeteget tanulunk. Folyamatos tanulásként tekintünk a Loupe-ra, és talán pont ez is az egyik varázsa, hogy nem gondoljuk, hogy ne lenne hova fejlődnünk.

Emellett a Futni mentem című filmnek is elképesztő sikere van. Korábban is sok filmben és sorozatban játszottál, de Herendi Gáborral még nem dolgoztál. Milyen élmény volt a közös munka?

Gáborral még nem dolgoztunk együtt, de már régóta szemezgettünk egymással, és nagyon örültem, amikor kiderült, hogy nekem adja ezt a szerepet. Lázba jöttem, mert az anyag is nagyon tetszett, aztán kiderült, hogy kik lesznek a partnereim, az meg teljes őrület volt! Fantasztikus csapat, óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Sajnos rövid volt, mert tényleg húsz nap alatt forgattuk le az egészet, de ez egy nagyon boldog, felszabadult húsz napja volt az életemnek. Remélem, hogy fogunk még együtt dolgozni!

Lovas Rozi nagyon maximalista, sok szempont van, aminek egyeznie kell ahhoz, hogy azt érezze, valami jól sikerült / Pliszírozott ruha: TOTHBORI OFFICAL

Fotó: Almási J. Csaba

Sejtetted, hogy ez ekkorát fog szólni?

Nem, dehogyis. A munka minőségére Gábor neve garancia volt, de az nem volt szempont, amikor elvállaltam, hogy hú, mennyi sikerfilmet csinált már. Nyilván az ember mindent megtesz és örül annak, ha jól sikerül, amit csinál, de tényleg nem tudtam, hogy hány tízezer alatt ciki, vagy mi az, amit jó lenne elérni nézőszám tekintetében. Ez ugye mégiscsak egy romantikus vígjáték, aminek teljesen más a mércéje, mint egy alternatív filmnek, de azért az nem rossz, amikor szeretik a nézők, vagy szakmailag kifogásolhatatlan a végeredmény.

Orosz Ákos: „Nekem mindig fontosabb az emberi, mint a szakmai minőség”

Amikor a premieren állva tapsolt a közönség, ott lehetett érezni, hogy szerethető lett, de a népszerűség valószínűleg annak is szólt, hogy ez tényleg egy független produkció. Hatványozott erőfeszítésre és sok kockázatra volt szükség a létrejöttéhez, a producerek hitelt vettek fel, és mi is töredékpénzért vállaltuk. Mindenki belerakott valami pluszt, ettől olyan hatása is lett, ami túlmutat a filmvásznon. A film rólunk szól, sokaknak ismerősek lehetnek ezek a problémák, de nem akarja belenyomni a fejünket semmiféle mocsárba, ahova nem vágynánk.

Nagyon szórakoztató a nyelvezete, ugyanakkor van mélysége is. Magunkon nevetünk, de együtt nevetünk. Jó érzés ránézni a saját világunkra úgy, hogy történhetnek jó dolgok is, ad egy fajta jókedvet, összetartozást, reményt is, és ezekre jól láthatóan nagy szükség van a társadalmunkban. Boldogsággal tölt el, hogy sikerült egy olyan filmet csinálnunk, ami ad két önfeledt órát a mai sokszor reményvesztett mindennapokban. Még kimondani is elképesztő, hogy a rendszerváltás óta az egyik legnézettebb filmről beszélünk!

Mit jelent számodra a siker?

Ez nagyon összetett dolog. Vannak kézenfekvő vagy látható sikerek. Például, hogy telt házzal mennek az előadásaink, vagy hogy duplázni kell Győrben, mert egy pillanat alatt betelt az esti Lányok, fiúk című előadás, ezek óriási dolgok, de nem feltétlenül ezekben mérem a sikert. Magammal szemben is emeli a felelősség szintjét, hogy nem lehet alább adni. Ezért is van az, hogy bizonyos dolgokat, amelyek nem képviselik azt az értéket, amit én közvetíteni szeretnék, vagy nem jelentenek komolyabb kihívást, azokat nem vállalom el.

Herceg Erika őszintén mesélt a lezárásokról, az újrakezdésről és az önbizalomhiányról

Nagyon maximalista vagyok, sok szempont van, aminek egyeznie kell ahhoz, hogy azt érezzem, valami jól sikerült. Van egy belső mércém, amit saját magamnak állítottam, ha az nem stimmel, akkor tök mindegy, hogy állva tapsolnak vagy telt ház van az előadáson. Igyekszem a lehető legjobbnak lenni minden pillanatban, és próbálom kijavítani, amit hibának érzek.

Lehet minden egyes előadásban a maximális fordulatszámon létezni?

Fel sem merül bennem, hogy egy Loupe-előadást ne ezer százalékosan csináljak végig. Ezek annyira erős ügyek, hogy nem lehet őket megúszva csinálni, kikerülhetetlen, hogy az ember mindenét beleadja. Persze, valljuk be, sokszor tud az emberrel szembejönni olyasmi, amibe egyszerűen nem tudja ennyire durván belerakni a szívét, lelkét, hitét, mindenét, mert nem passzol hozzá az egész. De szerencsére most engem csupa olyan dolog vesz körül, amibe gondolkodás nélkül bele tudom adni mindenemet, mert nagyon hiszek benne, jó és fontos dolognak érzem.

Abszolút szárnyalós időszakomat élem, de ebben is sok munka van. Pár éve volt egy félsz bennem, hogy nem arra tartok amerre szeretnék. Nagyon gyorsan, nagy ugrásokkal, és folyamatosan történt a szakmai felnövéstörténetem az egyetem befejezésétől kezdve. Egy ideje viszont úgy éreztem, hogy ez a lendület mintha picit lelassult, vagy elfáradt volna, tehát kell valamit frissíteni. Talán ez a keresés és elégedetlenség vonzotta be ezt a sok csodálatos, inspiráló munkát, filmeket, sorozatokat. És fantasztikus, hogy megszületett a Loupe, aminek abszolút mi határozzuk meg az irányát, és rengeteg minden van még előttünk.

Rúzsa Magdi felszabadítóan őszintén vallott az anyaságról: „Nem mondom, hogy néha nem tud fárasztó lenni”

A munkáid mellett van két gyereked is. Hogy tudod megteremteni az egyensúlyt a munka és a magánélet között?

Nagyon kell ügyeskedni és jól lavírozni a magánélet és a munka egyensúlyánál, de ebben már azt hiszem eléggé van rutinom. Ha megvan az egyensúly, akkor a két dolog nagyon jól tudja inspirálni egymást. Jánossal (Horváth János Antal – rendező, író, Rozi férje – A szerk.) mindketten ebben az aktivitásban érezzük jól magunkat. Általában semmit sem a nehézségek felől közelítek meg, ha szembejönnek a problémák, azokat megoldja az ember. Fontos a jó logisztika, és szerencsére nagyon támogató család vesz minket körül, akik szívesen segítenek.

Van egy napirendünk, amihez ragaszkodunk, de az életünkről is szeretünk improvizatívan gondolkodni, mert lehet egy csomó mindent úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Hiszek abban, hogy nem kell megjátszanom magam a gyerekeim előtt sem. Van, amikor felmegy az agyvizem, és olyankor ideges vagyok, de próbálom ezt feléjük is kommunikálni. Persze vannak veszekedések, összezördülések, és sok múlik azon is mennyire vagyok kipihent. Most például egy nem alvós korszaka van a kislányomnak, és ez érezhetően az én tűrőképességemet és állóképességemet is próbára teszi. Arra viszont tudatosan próbálok figyelni, hogy harmóniában legyek saját magammal.

Milyen a te énidőd?

Az előadások előtt is szükségem van énidőre, olyankor a csönd segít. Egyébként nagyon sokat sportolok, szaunázom, úszok. Szeretek futni, sokat sétálok a kutyával is. Ha csak egy órára magamra tudom zárni az ajtót, és olvasok egy kávé mellett, az teljesen el tud csendesíteni, kivesz a pörgésből. De arra is szoktunk tudatosan figyelni, hogy a férjemmel is legyen kettesben közös időnk.

Ábel Anita: „Meg tudtam erősödni ott, ahol gyengének éreztem magam”

A divat, az öltözködés mennyire hangsúlyos az életedben?

Ha van olyan alkalom, amikor fel kell öltözni, az inspirál, de alapvetően a lazább, kényelmesebb darabokat kedvelem. Amióta anya lettem, az ékszerekről is teljesen leszoktam, és a vásárlás sem hoz lázba. Évente egyszer felpezsdül a vérem attól, hogy elmegyek ruhát vásárolni, az akkor egy jó kör, de ennyi.

Nemrég elvégeztél egy coach tanfolyamot. Ez a több lábon állás miatt volt számodra fontos?

Nem, ez teljesen véletlenül jött. A volt teniszedzőmmel elkezdtem ismét edzeni, aki egy ilyen iskolában tanít, mesélt róla, és rájöttem, hogy ez engem mennyire érdekel. Táplálkozás, mozgás, életvitel és mentalitás az alappillérek, amikkel ösztönösen napi szinten sokat foglalkoztam mindig, csak nem volt tudatosan összeszedve. Erre volt bennem egy vágy, és volt egy félév, amikor nem próbáltam új darabot, és akkor belevágtam.

Eleve jól esett, hogy olyan közösségbe kerültem, akik teljesen függetlenek a színháztól, filmtől, meg a művészvilágtól. Nagyon jó érzés volt egy teljesen más közegbe bekerülni, és látni, hogy ott is mennyiféle problémával küzdenek az emberek. Szuper oktatókkal találkoztam, és nagyon komoly tudásanyag szakadt rám. Ez egyébként elkezdett a családunkra is hatással lenni, ami plusz pozitívuma a képzésnek. Az nem jutott eszembe, hogy ezzel hosszú távon kezdjek bármit, egyszerűen csak erre a tudásra vágytam. De bármi megtörténhet.

Jakupcsek Gabriella lehengerlő, exkluzív fotósorozattal üzen a nőknek: 60 felett is lehetsz gyönyörű!

Mennyire tervezel előre?

Nem nagyon. A mi munkánk arra treníroz, hogy évente, évadonként látja előre az ember, hogy milyen és mennyi dolga lesz. Sokáig így éltem, és tavasszal már nyugtalankodtam, hogy mi lesz jövőre. Illetve, hogy mutasson eggyel többet a jövő év, mint az előző. Mostanában már nagyobb etapokban próbálok gondolkodni, már nincs bennem az az érzés, hogy mindenbe belevetném magam. Az olló már szűkült, mert sok mindent kipróbáltam, az a vágy, hogy minél több dolgot kipróbáljak, elmúlt belőlem.

Próbálom tudatosan megválasztani a munkáimat, aminek sokféle szempontja van, például, hogy mi az, amiben én többet tudok mutatni, vagy adni, mint eddig, vagy többet tudok tanulni belőle. Tehát a következő munkáimban felelősséget kell vállalnom az eddigiekért is, amik hozzám tartoznak. De ezt a féle építkezést is élvezem egyébként, és nincs bennem arra igény, hogy mindenáron csináljak valamit.

A gyerekek miatt próbálok jobban előre tervezni. Már készülök arra, amikor Misa iskolás lesz, mert mindenképpen szeretnék neki időben, térben, energiában, és érzelmileg is folyamatos támasza lenni. Sokkal tudatosabban tervezem a dolgaimat, ami a munkámra és a magánéletemre egyaránt kihat.

Fotó: Almási J. Csaba Stylist: Pintér Judit Smink: László Barbara Haj: Szanyi Zsuzsa