Lucy Hale először nem is akart szerepelni a Pretty Little Liars-ben!

2017. november 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lucy Hale aktuális sorozata éppen a végéhez közeledett, amikor a Pretty Little Liars forgatását elkezdték. Felajánlották neki Aria szerepét, így 7 évadon keresztül formálta meg a karaktert, ami igazi áttörést hozott számára, így ma már a legismertebb színésznők közé tartozik. Ez mind szép és jó, Lucy azonban először el sem akarta vállalni a munkát!

Lucy Hale először nem is akart szerepelni a Pretty Little Liars-ben!
Fotó: Instagram

"Ugyanakkor felajánlottak egy másik szerepet is egy teljesen más sorozatban. Azt akartam vállalni, mivel úgy tűnt az a jobb választás. Azonban, amikor meghallottam a Pretty Little Liars nevet, egész nap ez járt a fejemben, nem tudtam másra gondolni. Ekkor már éreztem, hogy ez lesz a jó választás! "-mondta Lucy

A másik sorozatot nagyobb stúdióban forgatták, ismertebb színészek játszottak benne. Elméletileg minden amellett állt, sokkal jobb befektetésnek tűnhetett.

"Nagyon kecsegtető lehet a fizetés, a csillogás, a hírnév. De azt gondolom végül a kreativitás miatt döntöttem a PLL mellett. A kreativitás volt az, ami megfogott és kíváncsivá tett. " –mesélte a színésznő

Ezt olvastad már? Lucy Hale bevallotta, szerelmes volt a Pretty Little Liars sztárjába! Te jó ég!

Lucy ma már hihetetlenül hálás, hogy a megérzéseire hagyatkozott, hiszen a sorozatnak köszönhetően rengeteg lehetőséget kapott. 2013-ban többek között az Avon is szépségnagykövetévé választotta. A karrieren kívül pedig igazi egy második családra is szert tett a kollégái személyében.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)