Ma 45 éves Heidi Klum! Nézd meg, hogyan változott meg az évek alatt!

2018. június 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Heidi Klum egy német kisvárosban született. Már fiatalon eldöntötte, hogy modellkedéssel szeretne foglalkozni, ami nem is meglepő, hiszen édesapja és édesanyja is a kozmetikai iparban dolgozott, így már gyerekkorában közelebbről megfigyelhette a szépségipar világát.

Heidit középiskolás korában egy barátja poénból regisztrálta Model `92 modellversenybe, amit meg is nyert. Ez volt az első lépés a hírnév irányába. Ezt követően három évre leszerződtette a Metropolitan modellügynökség. Első nagy modellszereplése Petrol katalógusában volt, ezt követően pedig már a legnagyobb divatvárosokban modellkedett. Először Milánóba, majd New Yorkba költözött. Ekkor már rengeteg márkával és magazinnal dolgozott együtt, 1997-ben pedig a Victoria`s Secret is felfedezte, így pedig pillanatok alatt szupermodellé vált. Angyalszárnyait egészen 2009-ig megőrizte.

Heidi Klum elképesztő karriert futott be! Nézd meg, hogyan változott az évek alatt!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
„Nem a név kötelez, hanem a zene” – Sterbinszky Mínea a generációs örökségről és a zenei világáról

„Nem a név kötelez, hanem a zene” – Sterbinszky Mínea a generációs örökségről és a zenei világáról

Támogatott Tartalom

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom