Már hivatalos! Ez a pasi hódította meg Britney Spears szívét

2017. április 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Britney Spears, ahogy a sztárok többsége, nem túl szerencsés a szerelemben, miután mesébe illő románcának vége lett Justin Timberlake-kel, az út már csak lefelé vezetett pár órás vegasi esküvőkön és botrányokba fulladt válásokon keresztül a teljesen lemondásig.

Azért a Kevin Federline-nal kötött házasságának voltak jó oldalai is, például született két gyönyörű fia a frigyből. Úgy tűnik azonban, hogy az utóbbi időben igencsak összeszedett Britney -t végre a szerelem is megtalálta háttértáncosa, Sam Asghari fitneszmodell személyében.

Britney Spears Sam Asghari
Fotó: Northfoto

Az elmúlt félévben, főleg a kapcsolatuk elején, nem igazán lehetett eldönteni, hogy csupán nagyon jó barátságról vagy annál többről lenne szó. Bár többször felbukkantak egymás közösségi oldalain, konkrét jelét annak nem igen láttuk, hogy milyen viszonyban is vannak egymással. Persze, az utóbbi időben már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Britney nemcsak a hétköznapi problémáit beszéli meg Sammel, hanem valójában abszolút egymásba zúgtak.

Miután Britney nemrég tért haza hawaii vakációzásából a fiaival, Malibu tengerpartján kapták őket lencsevégre kézen fogva!

Britney Spears szerelme
Fotó: Northfoto

Egyébként ők maguk is kiposztolták ugyanazt a fotót Instagramra, amivel most már egyszer és mindenkorra bebizonyosodott, hogy ők igen, egy pár:

Szerinted ez a szerelem végre tartós lesz Britney Spears életében? Már nagyon megérdemelné.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom