Megan Fox könyvet írt a mérgező szépfiúkról és a legmélyebb titkairól

2023. augusztus 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megan Fox kedden bejelentette, november hetedikén debütál első verses kötete. A Pretty Boys Are Poisonous című mű könyvben elsősorban a férfiak kaptak főszerepet.

„Ezeket a verseket azért írtam, hogy megpróbáljam kigyomlálni magamból a betegséget, amely az elhallgatásom miatt gyökerezett meg bennem”. - írta Megan Fox. „Az egész életemet azzal töltöttem, hogy férfiak titkait őriztem, a testem pedig fáj a bűneik súlyának cipelésétől.”

Megan Fox egy igazi költő

„A szabadságom ezeken az oldalakon él. Remélem, hogy a szavaim másokat is arra inspirálnak majd, hogy vissaszerezzék a boldogságukat és az identitásukat, valamint a hangjukat arra használják majd, hogy megvilágítsák azt, amit bár eltemettek, de nem felejtettek el a sötétségben” - tette hozzá a gyönyörű színésznő.

A Simon & Schuster kiadó sajtóközleménye szerint ez a korunk egyik legismertebb nőjenek nagyszerű debütálása. A könyv 70 szívszorító és sötét verset tartalmaz. Megan Fox az alkotásokat egy csipetnyi gonosz humorral fűszerezte meg.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom