Megható, hogy Jennifer Lawrence ezzel töltötte a karácsonyt

2017.december.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A karácsony a szeretetről és a családról szól, de az ajándékbontogatás mellett ez az időszak arról is kell, hogy szóljon, hogy valóban odafordulunk egymás felé, és segítjük egymást. Szerencsére a hírességek közül is sokan tudják, hogy ebben az időszakban a nélkülözőknek, bajba jutottaknak még nagyobb szüksége van a segítségre.

Jennifer Lawrence
Fotó: Getty Images

Minden segítség nagyon fontos, azé is, aki csak kitölt egy csekket, és azé is, aki maga sem dúskál, de lehetőségei képest segíteni próbál. Nos, Jennifer Lawrence nem csak pénzzel próbál segíteni, hanem a személyes jelenlétével is. Az Oscar-díjas színésznő csak ebben az évben 2 millió dollárral támogatott gyerekkórházakat, de karácsony napján sem érezte úgy, hogy ülhet otthon ölbe tett kézzel.

Láttad már? Hidegrázósnak ígérkezik Jennifer Lawrence következő filmje

Lehet, hogy az utóbbi időben JLaw-nak is voltak vitatható megnyilvánulásai, de szerencsére még mindig helyén van a szíve. December 24-én most is, ahogy két évvel ezelőtt is egy gyerekkórházban töltötte a fél napját. Nem csupán afféle médiának szóló protokoll-látogatás volt ez, Jennifer Lawrence tényleg találkozott, beszélgetett és játszott olyan beteg gyerekekkel, akik az idei karácsonyt sajnos kórházban töltötték. Reméljük, a színésznő fontos és megható gesztusával sok-sok erőt tudott adni a gyerekeknek a gyógyuláshoz.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője