Megrázó: Öngyilkos lett a Thor és a Terminátor sztárja, aki zaklatta Paris Jacksont

2019. május 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Isaac Kappy-t a Thor és a Terminátor filmekből ismerhették sokan. A 42 éves színész tegnap vetett véget életének.

Az utóbbi egy évben rengeteg sztár emelt vádat a színész ellen, de a legemlékezetesebb Paris Jackson ügye volt, akit Isaac tavaly egy szórakozóhelyen fojtogatott. A lány testőrei léptek közbe. Később be is ismerte tettét és elmondása szerint nagyon megbánta azt.

A bűntudatával nem tudott együtt élni, ezt többször is hangoztatta, hiszen elmondása szerint nagyon sok embert bántott, átvert, adósságokat halmozott fel és pénzt csalt ki emberektől, sőt még pedofíliával is gyanúsították. Öngyilkossága előtt egy megrázó videót is közzé tett, amiben arról számolt be, hogy nem tud együtt élni azzal a tudattal, hogy milyen rossz emberré vált. Úgy vélte számára már késő megváltozni, de remélte, hogy másoknak még sikerül, akik látják, mi történt vele...

Isaac hétfőn vetette le magát egy hídról Arizónában. Szemtanúk szerint az arra közlekedők látták, mire készül és próbálták visszatartani, lefogni, de kitépte magát a kezükből és leugrott a hídról.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom