Melania Trump ruháján vitatkozik a fél világ, és nem is ok nélkül
A legfrissebb brit állami bankett nemcsak a diplomáciai kapcsolatok miatt került a figyelem középpontjába, hanem Melania Trump ruhája miatt is. A különleges darab már az este folyamán heves vitákat váltott ki, a közösségi oldalakon pedig azóta is lázasan találgatják, pontosan milyen színű is volt a First Lady ruhája.
Ezeket láttad már?
Miközben férje, Donald Trump, és Károly király ünnepélyes beszédeket mondtak, Melania Trump egy ragyogó sárga ruhában tűnt fel a Windsor Castle falai között tartott fényűző banketten, és azonnal magára vonta a figyelmet. A különleges ruha azonban nemcsak a stílusa miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert a fotók alapján szinte lehetetlen megállapítani, pontosan milyen színű darabot viselt – a képeken az élénk kanárisárgától a visszafogott vajsárgáig minden árnyalat felbukkan.
Mindenki másnak látja
A ruhát a Carolina Herrera divatház készítette, és a Daily Mail szerint „buttercream” (vajkrém) sárga árnyalatú volt, derékban pedig egy halvány „Easter purple” (húsvéti lila) övvel díszítették. A színkavalkádot tovább fokozta a smaragdzöld fülbevaló, ami még kontrasztosabbá tette az összeállítást.
New York-i stylistok szerint a zavar valószínűleg a vakus fotózás és az utólagos képszerkesztés miatt alakult ki. „A fotósok gyakran játszanak a színekkel és a kontraszttal, szerintem itt is ez történt” – mondta Liz Teich, aki szerint a sárga a derűt szimbolizálhatta. A színválasztás érdekes egybeesés, hiszen Katalin hercegné is arany csipkeruhában tündökölt az esten.
Vékony jégen táncolt Melania Trump: nem biztos, hogy ezt kellett volna felvennie az állami vacsorára
Jóból is megárthat a sok
Más szakértők viszont túlzsúfoltnak nevezték a szettet. „Zavaró, hogy egyszerre van rajta egy rózsaszínes-lila öv, élénksárga ruha és smaragdzöld fülbevaló – túl sok a hangsúlyos elem, emiatt nem őt, hanem a ruhát látjuk először” – fogalmazott Samantha Brown stylist.
Szerinte a vállakat szabadon hagyó szabás ugyan merész és nőies, de a nyári hangulatú sárga nem passzol a borongós brit időjáráshoz és az őszhöz közeledő szezonhoz. „Melania általában kifogástalanul választ, de ez nem tartozik a legjobb összeállításai közé” – tette hozzá.
Nem először osztja meg a közönséget
Ez már nem az első alkalom, hogy Melania Trump sárgában jelenik meg egy brit állami vacsorán: 2018-ban is ezt a színt választotta, akkor egy pasztellsárga, köpenyhatású estélyiben érkezett. Híres kalapjai is rendre beszédtémát szolgáltatnak: a mostani látogatáson egy hatalmas, széles karimájú lila Christian Dior kalapot viselt, amelyről az egyik X-felhasználó csak ennyit írt: „Katalin hercegné ragyog, Melania nevetségesen fest.”
Akárhogy is, a First Lady mostani választása biztosan elérte célját: minden tekintet rá szegeződött az este folyamán – még ha abban nem is sikerült megegyezni, vajon sárga, rózsaszín vagy lila volt-e inkább az ikonikus szett.