Minden, amit eddig tudunk a riói olimpia nyitóünnepségéről

2016.augusztus.4.

Már nagyon izgulunk a riói olimpia miatt, hiszen a négyévente sorra kerülő sportrendezvény mindenkit összehoz a béke és a sportolás nevében! Íme minden, amit eddig tudunk az idei nyári olimpiai játékokról és a nyitóünnepségről:

rio 2016, olimpiai, nyitóünnepség, use unused, olimpikonok, magyar csapat
Fotó: rex/puzzlepix

1. Pontosan mikor kerül megrendezésre és hol nézhetem meg?

A 2016-os Riói Olimpiai Játékok helyi idő szerint augusztus 5-én, pénteken kezdődik, azonban az időeltolódás miatt, nálunk a nyitóünnepség valamivel később, csak augusztus 6-án, szombat hajnali 1 órakor lesz látható a televízióban. A sporteseményt egyébként tetszés szerint követheted majd, ugyanis két magyar csatorna, az M4 és az M5 is közvetíti a sportolók teljesítményeit.

2. Ki felel az idei a nyitóceremóniáért?

Idén az ünnepelt brazil filmrendező, Fernando Meirelles kapta a megtisztelő feladatot, és két másik kreatív filmrendező segítségét kérve dolgozott a nyitóceremónián, amely egészen biztosan (csakúgy, mint minden évben) élmény teli, felejthetetlen előadás lesz. A rendezők elárulták, Brazília történelme és kultúrája egyaránt hangsúlyt kap majd a produkcióban, ahogyan a szamba táncosok tömeges felvonulása is sokban hozzájárul az igazi hamisítatlan riói életképhez, amit ezennel a nyitóceremónia örökít meg.

rio 2016, olimpiai, nyitóünnepség, use unused, olimpikonok, magyar csapat
Fotó: rex/puzzlepix

3. Lesznek hírességek, akik feltűnhetnek a nézők sorai közt?

Az olimpiai nyitóünnepség rendszerint tartogat meglepetéseket, tehát érdemes nyitva tartanod a szemed, főleg ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy jelen is vagy az eseményen. Eddig két énekes, Caetano Veloso, valamint Gilberto Gil erősítette meg, hogy az élő közvetítésre készül, emellett a szupermodell Gisele Bündchen és Judi Dench színésznő is biztosan ott lesznek.

Ezt láttad már? 7 híresség, aki az olimpián is részt vett

rio 2016, olimpiai, nyitóünnepség, use unused, olimpikonok, magyar csapat
Fotó: rex/puzzlepix

4. Mi a helyzet a pirotechnikával, illetve a mozgó színpadokkal?

Részben a gazdasági válság miatt a riói olimpia kisebb költségvetést engedett meg magának, mint a 2012-es Londonban megrendezett társa, amire jócskán negyven millió dollárt költöttek. Azonban aggodalomra semmi ok, a hűha-effektekből idén sem fogunk hiányt szenvedni! Kétezer darab könnyű fegyver, több mint háromezer kilogramm tűzijáték, ötezer önkéntes, százkilenc darab kivetítő és tizenkétezer jelmez teszi varázslatossá az idei olimpiái megnyitót.

rio 2016, olimpiai, nyitóünnepség, use unused, olimpikonok, magyar csapat
Fotó: rex/puzzlepix

5. Ki fogja meggyújtani az olimpiai lángot?

Tizenkétezer ember vitte egyenként az olimpiai lángot Brazíliától Rióig, ám az a személy, aki a láng meggyújtásáért felelős, csak az utolsó pillanatban fogja felfedni magát. A hagyomány szerint általában a fogadó ország egy visszavonult, ugyanakkor eredményes sportolója kapja ezt a megtisztelő feladatot. Például az 1996-os atlantai olimpián Muhammad Alit választották. Sokan arra fogadnak, hogy idén a brazil futball legenda, Pelé lesz az, aki meggyújtja a béke lángját, míg mások az olimpiai bronzérmes atlétát, Vanderlei de Limát tartják esélyesnek.

rio 2016, olimpiai, nyitóünnepség, use unused, olimpikonok, magyar csapat
Fotó: rex/puzzlepix

6. Mit fognak viselni a sportolók?

Míg az Amerikai Egyesült Államok csapata 554 atlétával érkezik, és a péntek esti eseményen Ralph Lauren sportruháit viseli, addig a 160 fős magyar csapat Use Unused kreációkban vonulnak majd fel szombat hajnalban a Maracanã Stadionban.

rio 2016, olimpiai, nyitóünnepség, use unused, olimpikonok, magyar csapat

Ez is érdekelhet

Ha az aputest oké, az anyutest miért tabu?

Ha az aputest oké, az anyutest miért tabu?

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Mit tehetünk nőként az egészséges szexualitásért? Ez a 3 tipp sok kellemetlenségtől megkímélhet (x)

Mit tehetünk nőként az egészséges szexualitásért? Ez a 3 tipp sok kellemetlenségtől megkímélhet (x)

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Így éli meg Salma Hayek és Kim Cattrall a menopauzát (x)

Így éli meg Salma Hayek és Kim Cattrall a menopauzát (x)

PR

Akár a nyaradat is tönkreteheti ez a hiánytünet! (x)

Akár a nyaradat is tönkreteheti ez a hiánytünet! (x)